Városlista
2024. május 9, csütörtök - Gergely

Hírek

2013. Április 16. 23:20, kedd | Helyi

Nagygyűlés a Vasműért

Nagygyűlés a Vasműért

Közel kétezer ember vett részt azon az erő-demondtráción, amelyet a ISD Dunaferr szakszervezetei szerveztek, s célja nem kevesebb volt, mint hogy felhívja a döntéshozók figyelmét arra, ha nem lesz kohófelújítás, akkor vasmű sem lesz.

Borbély Zoltán, Mucsi Zoltán beszédeikben felvázolták, hogy az érdekvédelmi szervezetek kényszerpályán vannak, sokkal erőteljesebb eszközökhöz kell , hgy nyúljanak, ha valami eredményt akarnak elérni.

A menedzsment ellenséget lát bennük a partnerség helyett. Sorozatosan elhibázott gazdasági döntések, bizonytalanság és bizalmatlanság van a levegőben. Utolsó pillanata van annak, hogy elkezdjék a kohó-felújítást, mert ennek elmaradása közvetve tízezer ember megélhetését sodorja veszélybe.

Csapó Tamásnak, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet elnökének beszéde híven tükrözi azokat a kérdéseket, amelyeket a vasműs dolgozók nevében az érdekvédők szóvá tettek:

"Az előttem szóló elmondta a gyártunk történetét, előéletét.
Én elmondom nektek, hogy mi várna a gyárra, mi várna a városra, mi várna a kistérségre és mi várna az országra, ha a dolgok nem fordulnak olyan irányba, amit mi, Dunaújvárosiak, Dunaferresek szeretnénk. Elkeseredett vagyok, mert még soha nem voltunk olyan helyzetben, mint most, mint ebben a nehéz időben, amikor azon kell gondolkodnunk, hogy mi lesz azzal a gyárral, amit szüleink, nagyszüleink építettek nekünk, unokáiknak és családjuknak. Mint azt nagyon jól tudjátok, a gyár jövője és ezáltal a városunk sorsa attól függ, hogy a folyékony fázist az Orosz fő tulajdonos megtartja-e és ezáltal városunkban, megmarad-e az acélgyártás, illetve, hogy milyen szinten marad ez meg. Vajon a mi gyermekeinknek, unokáinknak lesz-e munkahelye a városban, lesz-e olyan megélhetési forrása, hogy el tudják tartani családjukat, fel tudják nevelni tisztességben gyermekeiket, a ti unokáitokat, dėdunokáitokat? Nem kell-e elköltözniük az ország másik felére, vagy esetleg külföldre? AKARJÁTOK EZT???

...
A termelőüzemeknek, az emberéhez hasonlóan, megvan a maguk életpályája: születik, növekszik, elérkezik életének legtermelékenyebb időszakába, aztán jön a hanyatlás, egészségi problémák, végül az elmúlás. Egyesek, azt próbálják bemagyarázni nekünk, hogy a Dunaferr is ebbe, a végső fázisba érkezett, pedig számos tény bizonyítja, hogy ez nem így van. Hogy az emberi összehasonlításnál maradjak, ez olyan, mint az az egyén, akit elhanyagol a környezete, nem kezeli a kisebb nyavalyáit, ellustul, nincs erőnléte. Ezeken a problémákon azonban lehet segíteni, a vasmű esetében fejlesztésekkel, a vészesen és tudatosan visszaszorított karbantartások erősítésével, világos, érthető és végrehajtható vezetői elgondolásokkal. De van-e ilyen?

Jelenleg, a jelen esetben nincsen!

Mi úgy látjuk, a Dunaferr soha nem volt ilyen rosszul vezetett, mondhatnám, vezetés nélküli!!! A mostani vezetők eljátszották a dolgozói kollektíva bizalmát! Többségükben olyan emberek irányítanak, akik nem ismerik a gyárat, a várost és nem is kötődnek ide, ez meg is látszik a hozzáállásukon, viselkedésükön. Olyan emberek döntenek a munkavállalók és a gyár sorsáról, akik pár év, de lehet, hogy néhány hónap múlva már messze járnak, vissza se néznek, mit műveletek itt. Ez tűrhetetlen! A Dunaferrnek, a folyékony fázist is beleértve van jövője! Akaratra, szakértő vezetésre van szüksége!

Mi, fiatal szakmunkások, mérnökök, itt akarunk dolgozni, ezért tanultunk, erre készítettek fel bennünket a szüleink, tanáraink. Követeljük a gyár tulajdonosaitól, hogy teremtsék meg ezt a lehetőséget! Kérjük a politikusoktól, hogy erre kényszerítsék rá a Dunaferr fő tulajdonosait!


Világos terveket akarunk látni a fő tulajdonosoktól és a politikusoktól is. Elég volt a halogatásból, a mellé beszélésből! A külföldi tulajdonosok hasznosítsák és ne lerabolható tárgynak tekintsék a DUNAFERRT!
A politikusok ne négyévente szavazó báboknak lássák az itt dolgozókat, mint ahogy azt az előző hatalom tette! Bízzanak az itt felhalmozott tudásban! Jó célokért, szebb jövőért hajlandók sokat és jól dolgozni a vállalat szakemberei, munkavállalói!

Mi nem külföldön akarunk érvényesülni, ne kényszerítsenek bennünket erre!
Ha nem így lesz, az beláthatatlan következményekkel jár, nemcsak a Dunaferr-re, hanem a városra, az egész régióra, sőt az egész országra nézve. Mi ezt nem fogjuk hagyni! A Dunaferr nem játékszer!

Ha él a gyár, él a város!

Hasonló gondolattal zárta sjtótájékoztatón a beszédét Cserna Gábor, polgármester:

"Nincs város vasmű nélkül és nincs vasmű város nélkül". A város vezetőjei a gyakorlati lépésekről is tájékoztatást adott. Elmondta, hogy a miniszterlenök Szijjártó Péter külügyi államtitkárt bízta meg, hogy hétvégi következő moszkvai látogatásán tárgyaljon az ISD Dunaferr tulajdonosait képviselő bankkal.. A végső megoldás a Dunaferr állami tulajdonba vétele lehet .

(A polgármester részletes tájékoztatójával folytatjuk.)

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi

AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA

Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.

2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi

A fejlesztés újabb állomása

Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét

2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi

Élsportolók jártak a Dózsa iskolában

Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.

2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi

Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége

Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.