Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2013. November 17. 16:13, vasárnap | Helyi
Forrás: http://dabdocler.hu/

Negyedjére szenvedtek vereséget az Acélbikák

Negyedjére szenvedtek vereséget az Acélbikák

Sorozatban negyedik mérkőzését veszítette el Dab.Docler. Mindkét kapu előtt határozatlan volt a Miskolc elleni találkozón, s egy kétperces rövidzárlattal saját sorsát pecsételte meg november 15-én a jégcsarnokban.

A közel kéthetes bajnoki szünetet követően korcsolyázott ma jégre csapatunk, mely ezúttal a Miskolc gárdáját látta vendégül a jégcsarnokban, az utóbbi időszak gyengébb eredményei miatt javítási és bizonyítási kényszerben.
Az első felvonásban úgy is tűnt, hogy az Acélbikáknak jót is tett a kisebb pihenő, hiszen nagy elánnal vetették magukat a küzdelembe, ám hiába alakítottak ki lényegesen több helyzetet a vendégeknél, Gyenes kapuja előtt rendre a rossz megoldásokat választották.

A térfélcserét követően már kijjebb jött a Miskolc is, mely ekkor már nem csak a kontráiban bízva próbálta veszélyeztetni Sevela ketrecét, s bizony egyre gyakrabban szorították be kapujuk elé az Acélbikákat. A DABszlovák hálóőre azonban állta a rohamokat, miként a túloldalon Gyenes is, aki Kiss Ákos, majd Hegyi ziccerénél is hárított, így az utolsó etapra maradt a végső döntés meghozatala. Melyben sajnos újra azt az arcát vette elő együttesünk, mint a bajnoki szünet előtt, s ez már nem csak a játék képén, hanem az eredményen is meglátszott.

Acélbikáink mindkét kapu előtt határozatlanok voltak, így a vendégek a 47. és a 48. percben is sikeresen kontrázták meg a hazai csapatot, s Hajós két góljával gyakorlatilag el is döntötték a meccset (0-2). Időt kért Stephan Lundh, ám ez sem segített, mert egy méretes védelmi hibát Dubek használt ki újabb egy minutummal később, s ekkor már a legvérmesebb dunaújvárosi drukkerek sem gondolhattak a fordításra (0-3). Úgy meg aztán pláne nem, hogy a folytatásban sem tudott vetélytársa fölé kerekedni a DAB, mely lelkesedésben, gyorsaságban is alul maradt a miskolciakkal szemben az utolsó tíz percben, így sorozatban negyedik vereségét szenvedte el a MOL Ligában, s visszacsúszott a bajnoki táblázat negyedik helyére.

Dab.Docler – Miskolci JJSE 0-3 (0-0, 0-0, 0-3)
Dab.Docler: Sevela, Lindgren, Hüffner, Szappanos, Galanisz, Kiss Á., Erdélyi, Huba, Ladányi, Gröschl, Peterdi, Jabornik, Nagy R., Azari, Hurtaj, Somogyi, Szabados, Virág, Pavuk, Papp V., Hegyi Á. Z. Vezetőedző: Stephan Lundh.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi

INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA

A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.

2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi

ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.

2025. December 05. 07:37, péntek | Sport

Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt

A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.