Városlista
2026. június 9, kedd - Félix

Hírek

2014. November 02. 19:19, vasárnap | Helyi

Negyven éves jubileumát ünnepli az MMK

Negyven éves jubileumát ünnepli az MMK

Színes programokkal, nosztalgiázással, a szép emlékek felidézésével várják majd az érdeklődőket.

Előzetes: Negyven évvel ezelőtt egymással karöltve kezdte meg működését a város korszerű művelődési háza és könyvtára Munkásművelődési Központ és Könyvtár (MMKK). Ma már önálló intézményekről van szó, de jószomszédi kapcsolatukat megőrizve szolgáltat továbbra is mindkettő: az MMK és József Attila Könyvtár.

November 4.-én ünnepli fennállásának 40. évfordulóját városunk Munkásművelődési Központja, így egy jubileumi programsorozattal készül a négy évtizede működő intézmény.

A programjaik között leginkább a minden korosztályt érintő és érdeklő műsorok szerepelnek majd. Olyan előadók érkeznek, akik régen is és most is szívesen tettek, illetve tesznek eleget a meghívásnak. - mondta Szántó Péter igazgató.

Az első jelentős esemény november 4.-én lesz, amikor az MMK egykori és jelenlegi dolgozói együtt ünneplik meg az elért sikereket. Ezt követően kezdődik a több hetes programsorozat: Többek között Halász Judit koncerttel november 6.-án, Vasas Nosztalgia Néptáncfesztivállal november 8.-án,valamint a Mazsola és Tádé című zenés mesejátékkal november 14.-én.

Címkék: 40 év, jubileum, mmk

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.