Hírek
2016. Szeptember 30. 09:21, péntek |
Helyi sport
Forrás: acelbikak.net
Nehéz, kemény mérkőzésre számítanak
A legutóbb 5-2-re legyőzött HK Beograd csapata látogat ma este az Acélbikákhoz.
Hat mérkőzést követően a negyedik helyen áll a MOL Liga küzdelmeiben csapatunk, mely legutóbb Belgrádban aratott 5-2-es, magabiztos győzelmet. Lee Gilbert tanítványai ma újra megméretik magukat, s az ellenfelük ezúttal is a ligaújonc belgrádi alakulat lesz, ám ezúttal a Dunaújvárosi Jégcsarnokban mérik össze egymással erejüket a felek. A találkozónak egyértelműen a mieink az esélyesei, hiszen a vendégek még pont nélkül állnak az idei sorozatban, ráadásul a DAB hazai pályán még nem hibázott, a Titánok, a Galac és a Debrecen sem tudta megszorítani Azariékat, vagyis gyakorlatilag minden a mieink mellett szól a ma este fél hétkor kezdődő összecsapás előtt.
Együttesünk szakvezetése azonban nehéz, kemény mérkőzésre számít, s mint azt Strenk Hunor másodedző elárulta, óva intenek mindenkit attól, hogy elbizakodottan várja a szezon negyedik dunaújvárosi találkozóját.
“Leszűrtük a tapasztalatokat a legutóbbi, belgrádi mérkőzésünkből, s megpróbáljuk kijavítani azokat a hibákat, amelyeket elkövettünk, de összességében egy eléggé masszív mérkőzést tudtunk ott játszani. Nagy problémánk ugyan nem volt, de ettől még kemény mérkőzésre számítunk hazai pályán, ugyanakkor a célunk az, hogy megőrizzük hazai veretlenségünket, s begyűjtsük a három pontot. Ehhez “mindössze” annyi kell, hogy készen álljunk a meccsre, s hatvan percen keresztül a legjobbunkat nyújtsuk. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy félvállról vegyük a mérkőzést, vagy percekre is kiengedjünk, mivel van az ellenfélnél pár olyan képességű játékos, aki képes lehet a meglepetésre, szóval végig magas koncentrációval kell végignyomni a hatvan percet, s amennyiben így teszünk, úgy megszerezzük negyedik hazai sikerünket is” – fogalmazott Strenk Hunor másodedző.
A találkozóhoz kapcsolódó információ még, hogy a közelmúltban Guinness-rekordot döntő palacsintasütők egy csoportja (Horváth Irén, Gurics Annamária, Kutiné Péter Ilona, Majláthné Kodnrád Emília, Gungl Szilárd, Gunglné Betti felajánlott körülbelül 400-500 darab töltött palacsintát az együtteseknek, melyeket a mérkőzés után kapnak meg a játékosok.
A mérkőzés 18:30 órakor kezdődik a Dunaújvárosi Jégcsarnokban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 12:00, szombat | Külföld
Franciaországban több mint 140 ezer embert telepítettek ki az erdőtüzek miatt, az államfő a hadsereg mozgósítását kérte
A Franciaország délnyugati részén pusztító erdőtüzek miatt az elmúlt két napban mintegy 141 ezer embert kellett kitelepíteni a belügyminiszter szerint.
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
