Hírek
2010. Augusztus 20. 16:02, péntek | Helyi
Nincs augusztus 20 felhang nélkül?!
Lassan már megszokjuk, hogy minden tömegrendezvényre rányomja bélyegét a politika. Ez történt ma is a Szalki-szigeti augusztálison. Kampányszagú beszédek, ígérések, összefoglalók, tüntető jellegű mozzanatok. Ami biztos, az idő kegyes,
Verőfényes napsütéssel és az átlagosnál több nézősereggel kezdődött meg idén a Szent István napi, az Újkenyér, az Alkotmány, az aratás ünnepe. Azért ilyen sok a megnevezés, mert még az ünnepi beszédet mondók sem jutottak konszenzusra abban a kérdésben, mit is ünnepelünk ma.
Cserna Gábor humán ügyekért felelős alpolgármester, Szent Istvánra emlékezett. Röviden felelevenítette életpályáját, és párhuzamot vont abban, hogy Szent István születésekor sarolta érezhetett olyan örömet, mint most a lakosság, miszerint szabadon ünnepelhet a Szalki-szigeten. Majd hangsúlyozta, hogy a sziget rekonstrukcióját folytatni akarják. Bejelentette, hogy az önkormányzat bevezeti a városkártyát, amivel Dunaújváros lakósai nagy kedvezményeket tudnak majd érvényesíteni különböző helyeket.
- Csak együtt álmodhatunk nagyot. - mondattal zárta beszédét.
Érdekes volt megfigyelni, hogy a pártok gondosan figyeltek arra, nehogy valahol pártjelképek látszódjanak a rendezvény alatt. Ami érthető is, hisz ez az ünnep mindenki ünnepe, Független minden pártszínektől. Kissé meghökkentő volt ezután az az intermezzo, miszerint két Jobbikos aktivista pártzászlóval állt ki a térre -amihez persze joga van- és miközben Cserna Gábor a megnyitó szónoklatát tartotta, ők hátat fordítottak neki -amihez persze szintén joguk van-. Kár, hogy még mindig itt tartunk.
Pintér Attila gazdasági alpolgármester szerint -aki indul az őszi választásokon a polgármesteri címért-, Szent István tette le az alapokat és mára a magyar nemzet európai nemzett lett. Majd összefoglalta azokat az eddig elért eredményeket, aminek köszönhetően a város továbbra is élni tud.
A nagyobb egyházak nevében, Ökonemikus szertartással szentelték meg az új kenyeret, amit Dr. Kálmán András Dunaújváros leköszönő polgármestere szegett meg. És ezzel kezdetét is vehette az össznépi mulatozásnak, ünneplésnek.
Persze, az ilyen nagyszabású tömegrendezvényekkor elsődleges téma a biztonság is. Erre voltunk kiváncsiak, mikor Lóki Richárdot, a polgárvédelem helyi kirendeltség vezetőjét kérdeztük.
- A rendvédelem területén a katasztrófavédők a rendőrök, mentők, polgárőrök, és a helyi rendezők közül, közel Nyolcvan fő dolgozik azon, hogy gond nélkül lehessen ünnepelni, illetve, ha mégis gond van, akkor szakszerűen tudjunk intézkedni. A Katasztrófavédelem teljes állománya a helyszínen van és dolgozik. Készült biztonsági és akcióterv, bejárást bégeztünk a szakterületek vezetőivel, hogy már a rendezvény előtt kiszűrjük az esetleges veszélyforrásokat. Fokozottan ellenőriztük a tűzijátékkal kapcsolatos veszélyes anyagok engedélyezését, szállítását, stb. Közvetlen, folyamatos kapcsolatban vagyunk a meteorológiai szolgálattal. Megnyugtató, hogy mára nem jósolnak rossz időt. Ezúton is kérjük az esti programokra lelátogatókat, ha tehetik ne autóval jöjjenek le a szigetre. Használják inkább a tömegközlekedést. Ha bármilyen olyan rendkívüli esemény történik, ami a tömegeket érintheti, azt hangosbemondókon keresztül azonnal tudatjuk. Tehát kérjük azt is, figyeljék és tartsák be az esetleges figyelmeztetéseket.
(lz)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:27, csütörtök | Helyi
BEJELENTETT MUNKAHELY NÉLKÜL, CSALÁSOKBÓL TARTOTTA FENN MAGÁT
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága befejezte a vizsgálatot egy székesfehérvári nővel szemben, akit jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja terhel.
