Hírek
2012. Augusztus 28. 09:54, kedd | Helyi
Ünnepre készül a főiskola
A műszaki szakemberek alaposságával készülnek a Kerpely technikum létrejöttének 60. évfordulójára az intézmény egykori diákjai. Semmi utolsó pillanatban kapkodás. „Ej, rá érünk arra még!” hozzáállás. Ehelyett szisztematikus terv
Andrási Miklós, egykori diák, az emlékbizottság vezetője kéri az 1953-ban létrejött 24. számú Kohászati Technikum, később Kerpely Antal Kohó- és Gépipari Technikum egykori diákjait, hogy vegyék fel a kapcsolatot a szervezőkkel az andrasi17@gmail.com e-mail címen, illetve a 06-20-9165-099-es mobil telefonszámon.
- Jövő esztendő augusztusára tervezzük az iskola alapításának megünneplését. Az egész napos programot délelőtt a Dunaújvárosi Főiskola előtti Molnár László parkban térzenével indítjuk, ahonnan a rendezvénycsarnokba vonulunk át. A megnyitó után előadások hangzanak el, ezt követi a főépületben az emléktábla-avatás.
Az este hét órakor kezdődő programok előtt sétára, városnézésre is lehetőség kínálkozik. A Campus Étteremben, a vacsorával egybekötött Nosztalgia-est folyamán „A szabad a mikrofon” jelmondattal visszaemlékezéseket, kedves történeteket oszthatnak meg egymással az intézmény egykori diákjai, de nem maradhatnak el a diák- és magyar nóták sem.
Fellép a régi Technikumi tánczenekar az ezerkilencszázötvenes, hatvanas évek zenéjével, közkedvelt slágereivel. Számítunk a Pentelei Népi Zenakar közreműködésére is. A jeles alkalomra DVD készül. Megállapodtunk a főiskolával a DVD szerkesztéséről, amelyhez segítséget nyújtanak. Az adathordozóra zenei aláfestéssel kerülnének a technikumi élet emlékképei, történései, főbb eseményei. Ehhez gyűjtjük az anyagokat az intézményben végzettek, vagy akár hozzátartozóik közreműködésével. Az ünnepséghez kapcsolódó pénzügyek kezelésében is a főiskola segít, a Dunaújváros Felsőoktatásáért Alapítványon keresztül – tudtuk meg az emlékbizottság vezetőjétől, Andrási Miklóstól.
Szente Tünde
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
