Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2014. November 02. 07:01, vasárnap | Helyi

Kétszer is vezetett Pécs, de végül megnyertük

Kétszer is vezetett Pécs, de végül megnyertük

Nyíltsisakos küzdelem a pályán.

Úgy tűnik, Dobos Barna megtalálta a legjobban teljesítő kezdőcsapatát, hiszen az előző két meccsből négy pontot begyűjtő tizenegyet küldte a pályára a Pécs ellen is. Az OTP Bank Liga 13. fordulójában a második hazai meccsét is megnyerte csapatunk.

Farkas szabálytalansága után a vendégeké volt az első veszélyes támadás, amikor a pontrúgást követően Causic fejelt tiszta helyzetből a 11-es pontról mellé. Ezt követően azonban ritmust, és játékstílust is váltott csapatunk, akik sorban alakították ki a lehetőségeiket. Jól védekezett, és sokszor blokkolt a vendégek védelme több alkalommal, így Zsótér és Orosz lövésénél is. A Dunaújváros agresszív letámadó játékkal szerzett ellenfele térfelén többször labdát, így odaszögezve kapuja előterébe a pécsi csapatot. Poleksicnek a 11. percben kellett először közbeavatkoznia, amikor Orosz sarokrúgását öklözte ki szép mozdulattal. Egy perccel később Petneházi szabadrúgása Zsótért találta meg, de Donát fejese elkerülte a kaput. Újabb egy perc elteltével szépségdíjas akciót indított útjára Villám, Oroszt ugratta ki, aki az alapvonalról gurított vissza Nikházihoz, de a lövés elakadt a védőkön. Az első negyedóra egyértelmű hazai fölénye a továbbiakban is folytatódott. Nikházi tért ölelő pontos passzát Villám bombázta kapura, de a labda keresztben elcsúszott Poleksic előtt.

A 20. percben Böőr elől tisztáztak a pécsiek, majd Orosz cselezte ki a fél védelmet, de lövését ismét blokkolták. Poleksic bizonyította tudását Petneházi szabadrúgása után, melyet jól öklözött a mezőnybe, mígnem a mérkőzésen először a vendégek végeztek el sarokrúgást. Mohl Dávid lőtte a rövid oldalra a labdát, mely megcsúszott egy hazai védő fején, és az az üresen érkező Balogh elé került, aki 20 centiről passzolt a kapuba (0–1).

Ekkor úgy tűnt, hogy a bekapott gól megtöri a mieinket, de egy hatalmas ziccer után Márkvárt könnyelműen mellé gurított. Válaszként érkezett Nikházi lövése, melynek védéséhez ismét Poleksic bravúrjára volt szükség. Az első félidőben számos lehetőséget dolgoztunk ki, mégis a Pécs mehetett előnnyel az öltözőbe. A fordulás után Böőr beadását Zsótér fejelte kapu fölé, aki két perc múlva ismét helyzetbe került, amikor Csehi labdáját csukamozdulattal fejelte meg, ekkor csak pár centin múlott az egyenlítés. Szatmári szabálytalan mozdulata után Petneházi szabadrúgását öklözte ki Poleksic, aki az következő hazai támadás után már tehetetlennek bizonyult.

Az 55. percben Villám labdája jutott el Petneháziig, aki szép mozdulattal lőtte ki a bal alsó sarkot (1-1).

Nyíltsisakos küzdelmet láthatott a közönség, de a Pécs újabb találata mégis váratlanul ért mindenkit. A csereként beállt Frölich passzolt pontosan Márkvártnak, aki a védők gyűrűjéből kilépve gurította el a labdát Nagy mellett (1-2). A középkezdés után azonnal helyzet alakult ki a vendégek kapujánál, Villám beadását Orosz bólintotta mellé. A hazai publikum megérezte, hogy ha csapata segítségére siet, akkor visszajöhetünk a meccsbe. Orosz szabadrúgása – mely a kapufán csattant – után Lázár bombájába léptek bele a Pécs védői.

A 79. percben Csehi sokadik beadását Böőr vette át kitűnő mozdulattal, aki öt méterről egyenlített (2-2). A mieink azonban nem elégedtek meg az egy ponttal, melyet Dobos Barna cseréi is bizonyítottak, így ismét sorban jöttek a helyzetek. A kilencedik dunaújvárosi sarokrúgást Orosz tekerte be, Godslove érkezett fantasztikus erővel, de a fejesét a gólvonalról rúgták ki a védők. Fél perccel később azonban szinte felrobbant a stadion, amikor Godslove vett át egy labdát a 16-os vonalánál, majd befordult a védők mellett, és azt óriási erővel vágta a kapu jobb oldalába (3-2).

A három perces hosszabbításban Thiago és Orosz remekül tartotta meg elől a labdákat, és a játékvezetői sípszó után joggal örülhettünk az újabb győzelemnek.

Dunaújváros – PMFC 3-2 (0-1)

Vezették: Solymosi Péter, Berettyán Péter, Horváth Zoltán

Kezdőcsapatok:

Dunaújváros PASE: Nagy Gergely – Villám Balázs, Farkas Viktor, Lázár Zsolt, Csehi Tamás, Böőr Zoltán (Muscat Rowen a 87. percben), Sárközi Norbert, Petneházi Márk (Godslove Ukwuoma a 75. percben), Zsótér Donát (Riberio Thiago a 64. percben), Orosz Márk, Nikházi Márk. Vezetőedző: Dobos Barna.

PMFC: Poleksic Vukasin – Nagy József, Balogh Béla, Romic Danijel, Mohl Dávid, Horváth Adrián, Causic Andrej (Pölöskei Péter a 72. percben), Wittrédi Dávid (Frölich Roland a 55. percben), Márkvárt Dávid, Szatmári Lóránd, Kővári Róbert (James Manjrekar a 75. percben). Megbízott edző: Kulcsár Árpád

Címkék: DPASE, foci, pécs

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi

AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA

Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.

2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi

A fejlesztés újabb állomása

Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét

2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi

Élsportolók jártak a Dózsa iskolában

Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.

2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi

Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége

Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.