Hírek
2017. November 28. 14:03, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Nyolc év fegyházra ítéltek egy dílert
Jogerősen nyolc év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden egy mélykúti férfit, aki hónapokon át árult kábítószert a lakóhelyén és Kiskunhalason.
A táblabíróság kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek a 42 éves vádlottat. A férfi feleségét, aki segített a bűncselekmények elkövetésében, öt év börtönre ítélték. A Kecskeméti Törvényszék elsőfokú ítéletét a tábla csak annyiban változtatta meg, hogy a feleségnek nem fegyházban, hanem börtönben kell letöltenie a szabadságvesztést.
A férfi 2015 novemberében állapodott meg egy ismeretlenül maradt emberrel abban, hogy a tőle átvett kábítószert a saját környezetében értékesíti. Előbb hetente háromszor 5-6 gramm, az utcán kristálynak hívott kábítószert vett át és adott el, majd 2016 januárjától a herbál elnevezésű drogot terjesztette. Az eladott kábítószerért járó pénzzel rendszeresen elszámolt, a szállítójával előre megegyezett áron felüli bevételét pedig megtarthatta.
A forgalom növelése érdekében a vádlottak a mélykúti lakásukon bulikat szerveztek, ahol a meghívottaknak adták el a drogot. A házaspárnak kialakult a vevőköre, de a vásárlók kiléte és az értékesített drog mennyisége az eljárás során sok esetben nem volt megállapítható.
A férfi 2016. február 12-én éppen a vásárolt drogot csomagolta, amikor a nyomozók házkutatást tartottak nála. Az ott lefoglalt kábítószer hatóanyag-tartalma a jelentős mennyiség alsó határának csaknem négyszerese volt, emellett találtak csekély mennyiségű pszichoaktív anyagot is.
Az ítélőtábla - tekintettel a súlyos, nyolcéves fegyházbüntetésre - elrendelte az eddig szabadlábon védekező férfi azonnali őrizetbe vételét, így a táblabíróságról már a szegedi büntetés-végrehajtás intézetbe vitték.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Június 09. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Magyar Péter: nem felejtjük el, mit tettek a védtelen gyermekek ellen
Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
2026. Június 09. 13:00, kedd | Belföld
Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
2026. Június 09. 11:00, kedd | Belföld
OGY - Vagyonnyilatkozatok - A kormánytagok közül Kapitány Istvánnak van a legnagyobb megtakarítása
A kormánytagok közül Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter rendelkezik a legnagyobb megtakarítással, értékpapírban és részvényekben.
