Hírek
2022. December 08. 13:20, csütörtök | Belföld
Nyolcvan százalékkal emelkedett a bölcsődei férőhelyek száma
Európai összehasonlításban is kiemelkedő mértékben, nyolcvan százalékkal emelkedett Magyarországon a bölcsődei férőhelyek száma az elmúlt években.
Hornung Ágnes közölte, hogy 32 ezerről több mint 59 ezerre emelkedett a bölcsődei férőhelyek száma 2010 és 2022 között.
"Háromszor annyi településen érhető el most bölcsődei ellátás, mint 2010-ben. Intézményből, szolgáltatásból közel négyszer annyi van" - mondta, hozzátéve: a családbarát kormányzás jegyében nem szabad megfeledkezni a nevelők szakmai megbecsüléséről sem, ezért a kormány átfogó és jelentős béremelést valósított meg az ágazatban az elmúlt években.
"A jövőt a gyermekeink írják, az ő jólétük pedig a nemzet közös érdeke" - mondta Hornung Ágnes, aki fontosnak nevezte, hogy a férőhelyek bővítése mellett a szakmai módszereket is folyamatosan fejlesszék.
Ennek érdekében új mérőeszközt fejlesztenek ki, amelynek segítségével a bölcsődei nevelők és az óvodapedagógusok nyomon követhetik a gyermekek fejlődését, és időben kiszűrhetik az esetleges fejlődési lemaradásokat, rendellenességeket - tette hozzá az államtitkár.
A konferencia háttéranyaga szerint a bemutatott módszertani fejlesztés a gyerekek mindennapos tevékenységeinek megfigyelésén alapul. A 15-20 perc alatt kitölthető - nemzetközi trendekhez is igazodó - kérdőívek egyebek mellett a kognitív készségeket, a nyelvfejlődést, a finom- és nagymozgásokat, valamint a társas és érzelmi fejlődést vizsgálják.
Hornung Ágnes emlékeztetett, hogy a bölcsődékben és az óvodákban eddig nem állt rendelkezésre olyan egységesen elfogadott, standardizált mérőeszköz, amellyel valamennyi fejlődési területet jellemezni lehet. Az új módszertani eszköz azonban szerinte alkalmas erre a feladatra, és eredményesebbé teszi a kisgyermekek nevelését, vagyis újabb segítséget jelent a családoknak.
Az államtitkár jelezte: a kormány célkitűzései között a bölcsődei adminisztráció digitalizációja is szerepel, és ehhez az újításhoz a most kifejlesztett kérdőív is csatlakoztatható lesz.
Beszélt arról is, hogy egyre több gyermek számára a bölcsőde nyújtja az első családon kívüli szocializációs élményt, ráadásul az első évek tapasztalatai rendkívül meghatározóak a későbbi testi, lelki és szellemi fejlődés szempontjából, ezért nagyon fontos, hogy a bölcsődei nevelők megfelelő körülményeket, biztonságot teremtsenek a kicsik számára, és mielőbb felfigyeljenek az atipikus fejlődés gyanújeleire.
Kereki Judit, a Családbarát Magyarország Központ szakmai vezetője arról beszélt, hogy minél korábban beavatkoznak, annál jobb eredményeket lehet elérni a gyermekek fejlesztésében.
Ebből a szempontból a három év alatti életkor meghatározó - szögezte le.
A szakember rámutatott, hogy az új gyermekfejlődési kérdőív kifejezetten a bölcsődei nevelőknek és az óvodapedagógusoknak készült, könnyen kiértékelhető és nem okoz nehézséget a mindennapi munka elvégzése mellett. "A fejlesztésnek köszönhetően a nevelők segítséget kapnak abban is, hogy a gyermekeknél megfigyelt eltérések esetén mi a teendőjük, hová érdemes továbbküldeniük a gyermeket" - fűzte hozzá.
Fotó: Szalóky Zsolt
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 13:00, kedd | Belföld
Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
2026. Június 09. 11:00, kedd | Belföld
OGY - Vagyonnyilatkozatok - A kormánytagok közül Kapitány Istvánnak van a legnagyobb megtakarítása
A kormánytagok közül Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter rendelkezik a legnagyobb megtakarítással, értékpapírban és részvényekben.
2026. Június 09. 10:00, kedd | Belföld
Székesfehérvári kollégium - Megkezdődött a vizsgálat a kollégiumból kizuhant fiú ügyében
Megkezdődött a vizsgálat a székesfehérvári kollégiumból kizuhant középiskolás fiú ügyében - közölte a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója az MTI-vel hétfőn.
2026. Június 09. 07:11, kedd | Belföld
OGY - A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről tárgyal a parlament
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről és a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról tárgyal az Országgyűlés kedden, e heti kétnapos ülésének második napján.
