Hírek
2013. November 10. 09:00, vasárnap | Helyi
Olvasó-tudósítónk- Nagyné Berta Zsanett:Bababörze a moziba
Jótékony célú bababörzét szereztünk kisbabás anyukáknak. A célunk az volt, hogy segítsünk a kórház gyermekosztályának a bevételből.
A szombati rendezvénynek a Dózsa mozi adott helyet, köszönjük nekik. Körülbelül húsz kismama és --papa jött össze, hogy megszabaduljon a kinőtt gyermekruháktól, s mellette még egy kis bevételre is tegyenek szert.
A babaruha-vásár mellett jótékony célunk is volt. A kórházban dolgoztam, amíg meg nem született a kislányom, s tudom, hogy minden apró segítségre szükség van. Különösen a beteg kisgyerekeknek. Így bilik és vérnyomásméről vásárlását szerettük volna az adományok értékesítéséből. Így egy standon a felajánlott játékokat bárki elvihette, s adománnyal fizethetett érte. Sajnos, esetenként annyit sem adtak érte, amennyibe került az az új játék. Így biliket tudunk venni,de vérnyomásmérőkre már nem futja. Ráadásul azok a vállalkozók, akiket megkerestem, vagy hitegettek , s visszarendeltek a kisbabámmal többször, hogy utána letagadhassák magukat, vagy egyszerűen elzárkóztak. Ez volt mégis a jobb és becsületesebb eljárás.
Összességében még sem vagyok elkeseredett, mert legalább a biliket meg tudjuk venni,s remélhetőleg a következő börze nagyobb sikerrel jár.
És ráadásul a kismamák jól érezték magukat, s sikeresen túl tudtak adni a kinőtt gyermekruhákon.
Így a többi között Tóthné Siba Eszter az Óvárosból két doboz ruhát is el tudott adni a börzén. Így a bevételből a hétéves Csenge ruhatára frissülhet fel.
Amennyiben tetszett Nagyné Berta Zsanett tudósítása, kérjük, szavazzon rá, hogy övé lehessen a 5.000 forintos utalvány. Várjuk továbbra is olvasó tudósítóink cikkeit, tudósítását. Osszák meg az Önön számára fontos történéseket velünk, és mi a megjelentett információk között a legolvasottabbakat minden hónapban 5000, 3000 és 1000 forintos Dunakupon-utalvánnyal jutalmazunk meg. Legyen a tudósítónk mail-címe: info@infodunaujvaros.huvaros.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
