Hírek
2013. Október 17. 12:36, csütörtök | Helyi
Örökségre utazott a kalapácsos gyilkos a Blikk szerint
A Blikk információi szerint a rendőrök számára már nyilvánvaló, hogy Sz. Gyula (49) pénzükért végzett párjával, B. Tündével (†47), s annak fiával, H. Ádámmal (†21).
"A zsaruk azt gyanítják, tettét előre eltervezte a férfi. Három napig élt a gyilkosságok után leginkább egy mészárszékre emlékeztető házban, ahol a rendőrök elmondása szerint a falak, a padló, a bútorok, szinte minden csupa vér volt. Sz. Gyula ezalatt a három nap alatt eszelhette ki, hogy miként úszhatja meg a gyilkosságokat. Így jött a démoni sugallat, és az öngyilkosság ötlete is, amely csak könnyű sérülésre „sikeredett".
– A férfi nem volt életveszélyes állapotban, amikor kórházba szállították. Már pár óra után kihallgatható állapotban volt, vallomásában beszélt anyagi természetű gondjairól is – mondta el rendőrségi forrásunk, aki hozzátette: a nyomozók szerint előre megfontolt szándékból, nyereségvágyból elkövetett emberölés történhetett." - írja a Blikk...
Az információt nem tartja kizártnak egy dunaújvárosi pszichológus, aki a bűntett elkövetésekor már arról beszélt, hogy itt nem hirtelen felindulásból történt emberölésről van szó, hanem előre megfontolt gyilkosságról.
A három nap "gondolkozási időt" túl soknak tartotta, a fiú megfojtása is szerinte azt bizonyítja, hogy végiggondolta, mit és miként tesz az elkövető.
Az, hogy megpróbálta eltűntetni az áldozatait szintén nélkülözi a hirtelen felindulást.
Ő mégis a kalapáccsal történő szétverésben nem az anyagi haszonszerzést véli felfedezni, hanem a szerelemféltést.
"Az, hogy .szétverte az arcát, mindenképpen olyan infulatra utal, hogy meg akarta semmisíteni teljesen a nőt, aki nem akarhatott már tovább az övé lenni".- véli a pszicológus.
A szerelem, a féltés és a féltékenység képes ölni is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
