Hírek
2011. Április 05. 07:26, kedd |
Helyi
Forrás: facebook
Óvoda hajléktalanoknak
A facebookról kaptuk a hírt. Mivel a közösségi portál sajátossága révén minden hír néhány óra alatt eltűnik, megosztjuk olvasóinkkal. Továbbra is várjuk az olyan híreket, informácókat, amit fontosnak tartanak megosztani másokkal. Mai
Az ovi 2004-ben szükségből nyílt, hiszen a szabályok szerint az óvodákba csak olyan gyermek vehető fel, akinek lakcíme, tartózkodási helye van. A szakemberek szerint a fedél nélküli gyermekek száma Magyarországon közel ezer fő, ők lakásnak nem minősülő helyiségekben, például pincékben húzzák meg magukat. A pesti hajléktalanóvodába egész Budapestről viszik a gyerekeket. Az ovi reggel hétkor nyit, a gyerekeket először megfürdetik, aztán tiszta ruhába öltöztetik, és enni kapnak, mert nagy részük délután négytől másnap reggelig nem eszik. Nincs mit.
Az óvodavezetője szerint az ő kis óvodásainak az a legnagyobb örömük, ha van mit enni. Minden ételt megmutatnak nekik, ha lereszelnek egy káposztát, azt is, mert volt olyan kicsi például, aki úgy érkezett hozzájuk, hogy kizárólag a krumplit ismerte. Tartós élelmiszernek és játékoknak is örülnének az óvodában.
Aki tud ruhákat és cipőket küldeni, az alábbi címre juttassa el: Wesley János óvoda 1086 Budapest, Dankó u. 11. az óvoda vezetője, Szabóné Förhétz Krisztina
Ezek érdekelhetnek még
2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi
AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA
Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.
2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi
A fejlesztés újabb állomása
Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét
2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi
Élsportolók jártak a Dózsa iskolában
Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.
2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi
Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége
Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.