Hírek
2013. Március 04. 23:47, hétfő | Helyi
Pénz áll a házhoz
Cserna Gábor, Dunaújváros polgármester mosolyogva rázza a fejét:
- Nem, ez koránt sem így van. A kormány döntése értelmében nem közvetlenül pénzt kapunk, hanem a város adóssága csökken jelentősen.
Pontosan 65 százalékkal, ami azért valljuk be, nem kis könnyebbséget jelent nekem is, aki felel a város működéséért, s persze a városunk lakóinak is, hiszen olyan fejlesztésekre és beruházásra is lesz majd lehetőségünk, amelyekre a törlesztő részletek fizetése miatt gondolni sem lehetett.
- Korábban ünnepélyesen jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, hogy városunk adósságának 40 százalékát vállalja át az állam, ehhez képest jelentősen jobb helyzetbe kerültünk. Mi lehetett ennek az oka?
- Ott kezdeném, hogy kormányunk felmérte, hogy nagyon sok olyan feladatot látnak el az önkormányzatok, amelyekre nincsenek meg a forrásaik. Éppen ezért döntött úgy, hogy rendben teszik az önkormányzatok gazdálkodását egyrészt azzal, hogy az állam visszavesz feladatokat, másrészt azzal, hogy a felhalmozott adósságok jelentős részét átvállalja. Több tényezőt figyelembe véve, de elsősorban városunk nagysága és az iparűzési adó mértéke miatt alapesetben a negyven százalékos támogatottsági kategóriába tartoztunk volna. A hivatalunk pénzügyi-gazdasági szakembereivel olyan szakmai anyagot készítettem el, amely meggyőző érveket tartalmazott ahhoz, hogy sikerülhessen Dr. Dorkota Lajos országgyűlési képviselőnkkel - aki a kormánymegbízottunk is - a kormánynál kedvezőbb feltételeket kivívni magunknak. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy a 16.682.284.749 forint adósságunk le fog csökkenni 5.635.412 forintra. A 40 százalékos támogatáshoz képest 4.170.573.772 forinttal kerültünk kedvezőbb pénzügyi helyzetbe. A fel nem használt forrásokat és az időközbeni törlesztéseket is figyelembe véve, a június 30-i szerződéskötéssel akár 1.2 milliárd forintra is csökkenhet a tartozásunk. Ez egyrészt könnyebbé teszi a város minden napi működését, másrészt jelentős fejlesztésekre és beruházásokra is alapot teremt.
- Melyek lennének ezek?
- Készen van városunk a 2014-2020 közötti program- és projektelképzelése. A teljesség igénye nélkül néhány elem belőle. A városközpont rendbetételét a Vasmű út, a Dózsa mozi, az Intercisa Múzeum, a fehér SZTK felújításával folytatnánk. Nem állunk meg a Vidámpark területének idén kezdődő rendbetételével, s a sportcélú hasznosítás mellett ifjúsági és kalandparkot alakítanánk ki. A Szalki-sziget fejlesztése is folytatódik. Megújulásra vár a sportuszoda, s bizony az autóbusz-pályaudvar és az útburkolatok is felújításra szorulnak. Reméljük, hogy az így felszabadult tőkénkkel sikerül majd önrészt biztosítanunk ahhoz, hogy az európai uniós forrásokból ezekre a célokra minél több pénzt tudjunk lehívni.
- Milyen évünk lesz?
- Mindezek fényében azt mondhatom, hogy nyugodtabb gazdálkodással a városlakóknak is szembetűnő fejlesztésekkel gazdagabb esztendőnk lesz. Remélhetőleg a papírgyár, a Hankook, a Ferrobeton továbbra is stabilan működik, és számunkra kedvezően oldódik az ISD Dunaferr válsága. Itt a városban folytatódik a kórházi beruházás, elkezdjük megszépíteni a Városháza teret és a Vidámparkot, és a Római városrész megújításának is neki kezdünk. Tehát az előző esztendők előkészületei után már láthatóvá is válik, hogy Dunaújváros fejlődik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
