Városlista
2019. november 22, péntek - Cecília

Hírek

2014. Március 08. 04:50, szombat | Helyi

Cserna Gábor országgyűlési képviselő volt…

  Cserna Gábor országgyűlési képviselő volt…

Cserna Gábor, polgármester országgyűlési képviselő volt. A parlamenti munkájáról, tapasztalatairól és terveiről kérdeztük.

Február 13-án tartotta a parlament utolsó plenáris ülését. A képviselők 2010 óta ötven százalékkal több törvényt fogadtak el, mint 2006 és 2010 között. Az országgyűlés 2010 óta 420 országgyűlési határozatot, négy politikai nyilatkozatot és 859 törvényt - 321 újat és 538 módosítást - fogadott el, míg a négy évvel korábbi ciklusban mindössze 587 volt az elfogadott törvények száma, 421 országgyűlési határozat és 5 politikai nyilatkozat mellett.


Cserna Gábor polgármester is ezen a napon ment be képviselőként utoljára a Magyar Országgyűlés falai közé. Valójában korábban (2002 és 2006 között) volt már egyszer listás képviselője városunknak, újból 2011 márciusától ülhetett be a képviselői székbe, amikor Mikola Istvánt Magyarország OECD nagykövetévé nevezték ki, s így le kellett mondania a mandátumáról. Ekkor vette át a helyét a listán őt követő Cserna Gábor. Az elmúlt három év tapasztalatairól kérdeztük:


- Megtiszteltetésnek tartom, hogy a magyar törvényhozásban dolgozhattam. Hihetetlen érzés azon falak közé dolgozni járni, ahol hazánk nagy történelmi személyiségei is megfordultak. Nagyon nagy alázatot érez az ember, de mélyen egyetértek azzal az állásponttal, hogy nehéz országgyűlési képviselőnek és polgármesternek vagy kormánymegbízottnak lenni egyszerre. Ha az ember mindkét helyén tisztességgel akarja ellátni a feladatát, akkor ez óriási megterhelés.


Rengeteg határozatot, törvényt és módosítást fogadtunk el az elmúlt években. Csak elolvasni az előterjesztéseket, már ez rendkívül sok időt vett igénybe. Én a parlamenti képviselői munkám során is fontosnak tartottam, hogy tudjam, mikor, miről és miért döntünk. Ugyanakkor polgármesterként is elolvasok mindent, mielőtt aláírnék. Míg alpolgármester voltam, nem volt rálátásom, milyen mennyiségű adminisztratív feladata van egy polgármesternek. Sokrétű és szerteágazó. Polgármesteri határozatoktól kezdve pályázatokon át, a költségvetést érintő döntésekig… Mindezek rengeteg időt vesznek igénybe. Így számomra könnyebbség, hogy most már „csak” és kizárólag a polgármesteri munkámra tudok koncentrálni.


- A statisztika szerint az elmúlt három év alatt 3 önálló indítványa, és 83 nem önálló indítványa volt a parlamentben, viszont plenáris ülésen nem szólalt fel, ezért számos bírálatot kapott…


- Nézze, én olyan személyiség vagyok, aki csak azért, hogy hozzászólásom legyen, nem fogok beszédet kreálni. A közgyűlésben sem szeretem a felesleges szócséplést, az ember akkor szóljon, ha valóban van mondanivalója. Én a tettekben hiszek. A parlamenti képviseletnek számos egyéb területe van, ahol dolgozni, lobbizni lehet, amelyek esetenként a tévé közvetítette felszólalásnál is hatékonyabbak. Így voltak írásbeli kérdéseim, s bizony igyekeztem elintézni minisztereknél, államtitkároknál olyan ügyeket, amelyek városunknak, és az itt élőknek fontosak voltak. Többek között, hogy két példát ragadjak ki, rendszeresen egyeztettem a vasmű kérdésében Varga Mihály miniszter úrral, de volt olyan is, hogy az egyik egyházi szervezet pályázata miatt kellett eljárnom… Én a gyakorlati képviseletben hiszek.


- Akkor ez a lobbi mostantól, hogy „csak” polgármester, nehezebb lesz?


- Egy polgármester előtt is megnyílnak a minisztériumi ajtók. S persze személyes kapcsolataim vannak a párttársaimmal, és ezek a személyes kapcsolatok is segítik a város ügyeinek képviseletét. Mindenképpen a legfontosabb feladatomnak tekintem, hogy városunk lakói biztonságosabban éljenek, legyenek munkalehetőségek, élhetőbb, tiszta, rendezett városban lakjanak, amely szépül és fejlődik. Azzal, hogy adósságmentesek lettünk, hogy a vasmű kohófelújítása megtörténik, és több mint 3000 munkahely megmarad, hogy a Hankook már építi a beruházásának harmadik ütemét, hogy a papírgyár is a további fejlesztések mellett tette le a voksát, jelentős eredménynek számít. Nagy vágyam még, hogy újabb munkahelyek teremtődjenek Dunaújvárosban, mostantól ezt tekintem a legfontosabb polgármesteri feladatomnak.


- Javában tart az országgyűlési képviselőjelöltek kampánya. Ősszel önkormányzati választások következnek. Polgármesterjelöltje lesz a Fidesznek?


- Nincs itt sem a helye, sem az ideje, hogy erről beszéljünk. Most dr. Galambos Dénes képviselőjelöltünk kampánya zajlik, s nekem az a dolgom, az a feladatom, mint a Fidesz Dunaújvárosi Szervezete elnökének, hogy az ő sikeréért tegyek, tegyünk meg mindent. Arról, hogy mi lesz ősszel, még nincs itt az ideje beszélnünk.

Cserna Gábor országgyűlési képviselő vagyonnyilatkozata:
2011-ben egy 68 nm-es lakása van fele részben, valamint van egy 54 nm-es lakás fele részű tulajdona, amelyhez örökség révén jutott. Kocsija nincs, bankbetétje nincs, személyi kölcsöne volt az OTP Banknál 300.000 forint értékben. A polgármesteri jövedelmén kívül egy kuratóriumi tagsága volt havi 40.000 forint juttatással a Dunaferr Foglalkoztatásért Acélalapítványánál.
2013-ban egy 68 nm-es lakása van fele részben, valamint van egy 54 nm-es lakás fele részben, amelyhez örökség révén jutott. Továbbra sincsenek vagyontárgyai, képei, értékes műkincsei, autója. Személyi kölcsöne 100.000 forintra csökkent. Az Acélalapítvány kuratóriumi tagságáért havi 50.000 forintot kap, egyéb jövedelme továbbra is a polgármesteri illetménye.

Ezek érdekelhetnek még

2019. November 22. 15:06, péntek | Helyi

Hová tűnt Damon Hill azaz az MSZP?

Hová tűnt Damon Hill?" – röppent a magyar légtérbe 1997-ben egy mára szólássá vált kétségbeesés, amely megihletett bennünket is, ahogy a pesti srác,mint jobbikos országgyűlési képviselő-jelölt bemutatkozását láttuk.

2019. November 22. 03:03, péntek | Helyi

Cserna: Mire kell két milliárd forint?

A november 21-i közgyűlésről Cserna Gábor a Fidesz helyi elnöke tett fel kérdéseket közösségi oldalán Kétmilliárdos kérdések címmel:

2019. November 22. 02:42, péntek | Helyi

A közgyűlésen történt...

A képviselők módosították a Szervezeti és Működési Szabályzatot a bizottsági ülések és közgyűlések tekintetében többek között oly módon, hogy adott igazolatlan távollétek után mennyivel csökken a tiszteletdíj.

2019. November 20. 14:48, szerda | Helyi

Miserend változás Krisztus király főünnepén

November 24-én (vasárnap) „Krisztus, a mindenség királya” főünnepén a Mária rádió a dunaújvárosi főtemplomból közvetíti az aznapi ünnepi szentmisét, amely így kivételesen nem ½ 9-kor, hanem 9 órakor kezdődik.