Képek idéződnek fel bennem: a közös focimeccsek, szüleink baráti beszélgetései, majd a családi hagyományként továbbadott búvárúszás. Az első sikereiről, a nagy célokról, aztán a szörnyűséges balesetről. Emlékszem, hogyan izgultunk azért, hogy mi lesz vele? Amikor már tudtuk, hogy térdtől lefelé elveszítette mindkét lábát, akkor könnyeinkkel küszködve figyeltük azt, hogy miként küzd meg családja támogatásával ezzel a helyzettel. Büszkék voltunk rá, amikor láttuk újra járni, és öröm volt látni rajta a büszkeséget, amikor gyermekeiről beszélgettünk. Közben gondolt egy nagyot, és komoly munkával megtanulta a lövészetet. És jöttek az eredmények, mint búvár korában: nemzetközi kupák, világbajnokságok, olimpiák. Miközben ezek a képek kis filmként peregtek le bennem, megérkezett ő is. Mosolyogva, mint mindig. A helyszín sem véletlen, a dunaújvárosi lőtér, hiszen még a londoni indulás előtt újabb edzést tart. Nyerni akar! Ő már csak ilyen maximalista! De van-e köztünk olyan, aki ezt ne tudná Gurisatti Gyuláról?

- Az utóbbi egy-két hétben már elképzeltem, hogy a paralimpia helyszínén a lőállásban vagyok éles helyzetben – osztja meg gondolatait Gyuszkó -, és próbálok közben minden zavaró körülményt körülöttem kiiktatni. A mi lőterünk jó hogy van, de sajnos a körülmények nem méltóak. Nemrég be is törtek ide, és többek között olyan kábeleket loptak el, amelyek számomra nagy értékkel bírtak, de a betörőnek semmit sem ért.

- Mire volt szükséged ahhoz, hogy felkészülj a paralimpiára?

- Legfőképpen időre, energiára, kitartásra, de az sem árt, ha van lőszerem, lőterem, fegyverem. Mivel az előbb elsoroltakból mindenem megvolt, úgy érzem, az utóbbi 1-2 hónap alkalmas volt arra, hogy ideálisan fel tudjak készülni. Volt olyan nap, hogy nyolc órát edzettem, Tatán a felkészülés alatt napi kétszer három óra munka volt, jelenleg már abban a napszakban edzek, amikor majd Londonban a verseny időpontja lesz. Legfőbb támaszom a családom, a feleségem, aki a három gyermekünkkel való ügyes-bajos dolgait rendezi. Köszönet jár búvárúszó kollégáimnak is, akik az edzésekbe segítettek be, és a munkahelyemnek is, akik támogatják sportolásomat. Az nagyban segítette volna a felkészülést, ha lettek volna olyan ellenfeleim, akikkel naponta meg lehetett volna küzdeni. Szerencsére kitűnő edző, az öttusa válogatott lövész edzője, valamint Bába Mihály masszőr és sportpszichológus is segítette munkámat. Kiss Attila barátomra is mindig számíthattam.

- Álmodtál-e Londonnal?

- Igen! Ráadásul jókat! De ezek az én álmaim, melyek remélem valóra fognak válni. Gondolatomban már láttam azt, hogy a repülőgépen vagyok.

- Milyen célokkal indulsz az útra?

- Nagy dolog lenne, ha mindhárom számomban, a légpisztolyban, a sportpisztolyban és a szabadpisztolyban is a legjobb nyolc közé kerülnék, de úgy érzem, nekem ott a helyem. Az első fegyvernemben 50, a másik kettőben 70-70 induló lesz. Nagyon erős a mezőny, akár 15 olyan sportoló is van, aki az élen végezhet. Köztük magamat is ide sorolom. Nagyon szoros lesz, tizedek fognak dönteni. Legfőbb ellenfeleim a kínaiak, a koreaiak, a volt orosz tagállamok, a németek, a törökök, a svájciak. A nehéz az lesz, hogy minden fegyvernemhez másféle technika kell. A légpisztolyt 10, a szabadpisztolyt 25, míg a szabadpisztolyt 50 méterre lőjük.

Miközben beszélgetünk, Gyula „varázsdobozából” előkerülnek a fegyverek is. De talán azt is mondhattam volna, hogy műszerek, hiszen az emlékképeimben felvillanó Slaviara egyik sem hasonlít.

- A pisztolyok markolatát saját magam készítettem, ami azért fontos, mert ezek a fegyverek nagyot ütnek, valamint a verseny hosszú ideje miatt a kényelem is fontos. Minden fegyvert hitelesíteni kell a verseny előtt úgy, hogy mindegyikre más szabályok vonatkoznak. Itt a legfőbb az a feltétel, hogy milyen erővel kell rendelkezzen az elsütő szerkezet. A légpisztolyt és sportpisztolyt támogatásként kaptam a német fegyvergyártó cégtől az olimpiára. Ez pénzben is jelentős támogatás, hiszen ezek a fegyverek 2000 Euróba kerülnek. Segítséget jelent az is, hogy az edzőlőszereket is támogatásként kapom, ezzel elismerve az eddigi eredményeimet. A legjobban a pisztolyok forma 1-ét, a szabadpisztolyt szeretem, és ebben a fegyvernemben várom a legjobb eredményt is. Itt nincs lekorlátozva a fegyver csövének a hosszúsága, valamint az elsütés ereje sem.

- Minden paralimpiai versenyzőnek meg van a sajátos helyzete, hiszen vannak köztük olyanok, akik gerincsérültek, alsó vagy felső végtagjuk hiányzik. Te a saját székedben ülve egy kicsit hátrányban vagy azokhoz a versenyzőkhöz képest, akik állva lőhetnek.

- Ez így van, hiszen az állás az ember alap testhelyzete, mely stabilitást eredményez, a súlypont is a testeden belül található, így a célra tartás is biztonságosabb. Az ülő helyzet megdolgozza a derekat, a vállat, a hátat, a súly középpontom valahol a testemen kívül helyezkedik el, és ráadásul egy kissé felfelé kell tartani a fegyvert.

Próbáltam megtudakolni, hogy mit szokás kívánni a verseny előtt. Maradjunk annyiban, hogy érdekes válaszokat kaptam erre. Én inkább maradok annál, amit Gyula mondott: „szerintem az fog nyerni, aki a kellő időpontban a legjobban tud koncentrálni a feladatra”. Ha ez kell, akkor segítsünk a koncentrálásban itthonról szeptember 3-án és 6-án!

Az írás a Dunaújváros Infoban jelenik meg