Városlista
2026. június 9, kedd - Félix

Hírek

2012. Május 23. 11:23, szerda | Helyi
Forrás: Fejér-megyei Rendőr Főkapitányság

Biztonságban két keréken 2012

Biztonságban két keréken 2012

Számos érdekes program és tájékoztató várta a résztvevőket, elsősorban a motorosokat.

A rendezvényre hozzávetőlegesen 50-70 motorkerékpáros jött el. Egy részük a
vezetéstechnikai képzésen vett részt, míg mások kiállítóként voltak jelen.

A résztvevőket Vörös Ferenc r. ezredes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság
rendészeti igazgatója, valamint Budavári Árpád r. alezredes, a Dunaújvárosi
Rendőrkapitányság vezetője köszöntette a kapitányságon.
A program első részében a képzésen résztvevők egy húsz kérdésből álló
motorkerékpáros tesztlapot töltöttek ki, melynek eredményeit a nap folyamán ismertettéka szervezők. Ezt követően Dunaújváros egyik parkolójában az ORFK RSZKK motorosvezetéstechnikai oktatói által kialakított rutinpályán az ő iránymutatásaik alapjánbővíthették gyakorlati ismereteiket.

A rendezvény során az érdeklődők kipróbálhatták az FMRFK motoros szimulátorát,
biztonság öv szimulátor segítségével megtapasztalhatták, hogy a biztonsági öv 5 km/h sebességnél milyen erővel rögzíti az ülésben az utast. Ezen kívül megcsodálhattákaz M7 Autópálya Alosztály Audi TT személygépkocsiját kívül és belül. Lehetőség voltKRESZ TOTO kitöltésre, melynek jó eredménye esetén az FMBB ajándékait kaptákmeg. A rendezvényt végül motoros felvonulás zárta.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.