Így csak egy rövid beszélgetésre ülünk le a nagyvenyimi ház nappalijában. Friss tavaszi illatot hoz be a szél, a teraszon már díszelegnek a nem túl kényes cserepes virágok. A gyep is haragos zöld. Jó nagy a zöld felület.
- Ki gondozza a gyepet?- fordulok a ház urához.
- Igyekszem egyedül kertészkedni, amennyiben időm engedi, van, hogy félnapom is rámegy, de ehhez ragaszkodom, szeretem, ha úgy néz ki, ahogy kell.
A földszintes családi ház emberléptékű, a berendezés klasszikus, polgári stílusú, nem hivalkodó, de szép székek ölelik körül az ebédlőasztalt, s ugyanolyan harmóniát sugárzik a többi berendezés is. Emberi léptékű a háromszobás ház. Mint megtudom, a feleségével együtt mind a ketten családi házban nőttek fel. A ház, a kert, az állatok szeretete így beléjük ivódott, s amikor összegyűjtöttek annyit, hogy lehetőségük volt a városból a falura költözni, megvalósították álmukat.
- Én kunszentmiklósi vagyok, a feleségem szalkszentmártoni. Egy gimnáziumba jártunk, így gyakorlatilag gyerekkorunk óta együtt vagyunk.
Unszolásomra régi fotókat vesz elő. Könnyen felismerem a diákkori felvételeken. Az egyiken édesapjával van. Büszkén meséli, hogy a történelem értését és szeretetét édesapjától örökölte. Tanár, majd iskolaigazgató volt.
- Inkább elméleti, mint gyakorlati ember volt, de megtehette, hiszen édesanyám mindent biztosított, hogy a munkájának és a múlt kutatásának élhessen. Könyvei jelentek meg Kunszentmiklós társadalmáról, többek között a ’45 utáni évekről, a repertóriumi eseményekről. Sajnos már nem lehet velünk, de azt, hogy hogyan kell élni és értékelni a múltat, de az emberi társadalom megismerési vágyát átültette belém. Büszke vagyok arra, hogy egy történelmi versenyt neveztek el róla.
Egy másik kép is a kezembe kerül, ezen édesanyjába karol.
- Édesanyám, biológia-kémia szakos tanár volt, több évtizedes pedagógusi munkájáért kapott a városházán elismerést, ekkor készült a felvétel. S nem csupán a tanításban volt maximalista, a családjáról is ugyanúgy gondoskodott.
Majd szinte szünetet sem hagyva, mosolyogva mondja fűzi hozzá: - Akárcsak az én feleségem. Kiváló orvos, s ugyanolyan családanya. A főztjének pedig nincs párja, s bizony, ez látszik is rajtam…
Az önirónikus megjegyzést akkor értem meg, amikor a gimnazista és az esküvői fotójukhoz érünk. – Atletizáltam, versenyszerűen sportoltam.
S közben bejön a konyhából a felesége, dr. Juhász Magdolna, leteszi a kávét, rápillant a képre, s mosolyogva jegyzi meg, hogy tetszett is a lányoknak a sudár fiatalember…
Kicsit elkanyarodunk a beszélgetéssel, szó esik arról, hogy mint minden kapcsolatban, az övékében is mennyire fontos a kölcsönösség. Amikor Magdi háziorvosként dolgozott, ha éjjel ügyeletbe hívták a faluban, akkor vitte-hozta, a kocsiban megvárta a férje.
- Biztonságot adó, családszerető, gondoskodó férfi- sorolja azokat a tulajdonságokat, amiket szeret és nagyon fontosnak tart a férjében.
Egy valamiben van csupán némi nézeteltérésük. Magdi nagyon szereti, és persze be is fogadja a kóbor cicákat, Dénes nem annyira macska-párti, de elfogadja, hogy időnként a két befogadott cicus átveszi a családban tőle az uralmat.
Ahogy a képek között böngészek, sütős—főzős, táncos képek is a kezembe akadnak. Galambos Dénes a bogrács körüli képről azonban megtudom, hogy nem szabad messzemenő következtetést levonnom, jobbára csak kisegítő szerepet játszik a nagy bográcsozásoknál és grillezéseknél, de azt roppant lelkesen csinálja. Néhány éve azonban részt kapott az életükben a társastánc. S mára már elengedhetetlen programjuk a falu művelődési házában rendezett táncórák.
- Szükség is van néha arra, hogy alaposan kitáncolja az ember magából a mindennapi terheket, feszültségeket.
Közben Magdi édesanyja, Magdi néni is átjön, itt lakik velük, illetve mellettük. Éppen csak beszaladt egy tál gyönyörű szalagos fánkkal. Kápráztató illatú, no és az íze…
Mire meg szeretném örökíteni az utókornak, addigra már el is tüntettük a tányérról, Magdi néni meg otthoniasan van, így megegyezünk abban, hogy majd legközelebb készül fénykép. Így azt is elértem, hogy még egyszer ehessek a pazar kelttésztából.
- Nagyon nagy segítségünkre van, hogy itt él velünk az anyósom. Besegít, amiben csak tud, s mi is nyugodtabbak vagyunk, hogy a közelünkben van, s nem kell azon aggódnunk, hogy minden rendben van-e vele, nincs-e valami baja.
A következő képen a fiúkat látom. Gábor az ügyvédi szakvizsga utolsó vizsgájára készül. Úgy látszik a történelem szeretete és a társadalom, az emberek viszonyai iránti fogékonyság a Galambos családban apáról fiúra száll. Megnősült, gyönyörű, kedves és okos a felesége. Hamarosan bővül a Galambos család. Nyárra várják a kis unokájukat, aki kislány lesz, s most legfőképpen azért aggódnak, hogy vele és az anyukájával minden rendben legyen.
Indulnia kell, de még fontosnak tartom, rákérdezek a munkájára, az emberekre, a jogászi pályára, a kormányhivatal vezetésére:
- Nézze, az embereket nem legyőzni kell, hanem meggyőzni. Én annak a híve vagyok, hogy a tiszta, egyenes szándék és gondolatok többre vezet, mint a hangoskodás. Szeretem végig gondolni a dolgokat, s utána cselekedni, viszont, ha meg vagyok győződve arról, ami helyes, amit tennem kell, akkor arról nem lehet eltántorítani.
- Sokat kell menni, sok a kötelezettség, kampány időszak van…
- Valóban, nem egyszerű most összeegyeztetni a kormányhivatali teendőket az országgyűlési választási kampánnyal, de most ez a feladat, s én, amit vállalok, azt végigcsinálom…
- Miért a Fidesz?
- Miért, lehetne más?