Hírek
2012. Május 17. 12:17, csütörtök |
Helyi
Forrás: Fejér-megyei Rendőr Főkapitányság
Elfogták a tolvajokat
A dunaújvárosi nyomozók bűnügyi őrizetbe vették azt a három fiatalt, akiket egy vasárnap este történt lopással gyanúsítanak, miszerint egy 17 éves fiútól elvették 55 000 Ft-ot érő mobiltelefonját.
A 17, a 18 és a 19 éves dunaújvárosi fiatalemberek a Táncsics utcában találkoztak össze vasárnap este egyikük ismerősével. Egy ideig együtt haladtak az utcán, majd a Dunaújvárosi Főiskola előtt a későbbi sértett elvált tőlük. Azonban alig tett meg néhány métert, a három fiatal utána szólt, és megkérdezték tőle, hogy mennyi az idő? Miután elővette telefonját, egyikük megragadta azt, és kivette a kezéből, majd azzal együtt elmentek a helyszínről. Előtte azonban azt mondták neki, hogy a mobilt öt perc múlva visszaadják neki.
Később – miután a sértett elmesélte édesanyjának, hogy mi történt vele és a fiúkat elkezdték keresni – a telefont a Táncsics Mihály utcában visszaadták neki az elkövetők, de abban sem a SIM kártya, sem a memóriakártya nem volt benne.
Amikor a rendőrök – akiket időközben a sértett édesanyja értesített a történtekről – megjelentek a helyszínen, és átvizsgálták az elkövetők ruházatát, egyiküknél megtalálták a memóriakártyát, amit lefoglaltak tőle.
Ezt követően állították elő a járőrök a 17, a 18 és a 19 éves elkövetőket a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol lopás elkövetése miatt indult velük szemben büntetőeljárás. A nyomozók mindegyiküket gyanúsítottként hallgatták ki. Ennek során mindannyian beismerő vallomást tettek.
A büntetőeljárás során beszerzett adatok, valamint vallomások alapján kiderült, hogy a vasárnapi lopáson túl a három fiatal további korábban szintén Dunaújvárosban elkövetett lopással is kapcsolatba hozható. Ezen bűncselekmények pontos beazonosítása még folyamatban van. Azonban erre tekintettel nem kizárt, hogy a jövőben bővül a gyanúsítások száma.
A gyanúsítottak mindegyike jelenleg bűnügyi őrizetben van. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság kezdeményezi mindhármuk előzetes letartóztatását.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
