Hírek
2011. Április 01. 00:30, péntek |
Helyi önkormányzati
Forrás: DMJV Polgármesteri Hivatala
Jegyzők Békéscsabán
Megyei Jogú Városok Szövetsége Jegyzői Kollégiumának legutóbbi ülésére 2011. március 29-30. között került sor Békéscsabán. A 23 megyei jogú város címzetes főjegyzője és jegyzője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium,
A tanácskozás témáinak középpontjában a közigazgatási rendszer átalakítása, a reformfolyamat jelenlegi helyzete, eddigi eredményei és tapasztalatai, továbbá az önkormányzati működés gyakorlati kérdései álltak.
Az ülést mindkét napon Dr. Szekeres Antal, Debrecen Megyei Jogú Város jegyzője, a Megyei Jogú Városok Szövetsége Jegyzői Kollégiumának elnöke nyitotta meg és vezette.
Békéscsaba Megyei Jogú Város részéről Vantara Gyula polgármesterés Kiss Tibor alpolgármester fogadta a jelenlevőket. Mindketten hangsúlyozták, hogy megtiszteltetés a város számára, hogy otthont adhatnak a jegyzők és egyéb közigazgatási szakemberek tanácskozásának. Házigazdaként Dr. Szvercsák Szilvia jegyző képviselte Békéscsaba városát.
Az első előadó Dr. Csonka Ernő, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára volt, aki a közigazgatási reformintézkedésekről nyújtott részletes tájékoztatást „A területi közigazgatás átalakítása és a Jó Állam születése” címmel.
A kormányváltás óta eltelt szűk egy év eredményeit ismertetve elmondta, forradalmi változás, történelmi léptékű átalakítás kezdődött a területi közigazgatásban. Az új közigazgatás célja a Jó Állam megteremtése. Kiszámítható, stabil, átlátható és felelős államra, elszámoltatható döntésekre és jogbiztonságra van szükség. Vissza kell állítani a közigazgatás rangját, és egy új társadalmi szerződést, egyenrangú, bizalmi kapcsolatot kell létrehozni az állam és az állampolgárok között.
Ezeket a pozitív változásokat, az ügyfélbarát állam kialakítását és a bürokrácia csökkentését szolgálják az elmúlt hónapok intézkedései.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy a területi közigazgatás átfogó átalakításának fontos lépése volt a kormányhivatalok és a kormányablakok létrehozása. A kormányhivatalok a kormány általános hatáskörű helyi szervei, melyek a kormány döntéseinek területi végrehajtását, koordinálását és ellenőrzését végzik helyi szinten, valamint informatikai, képzési, ügyfélszolgálati és hatósági feladatokat is ellátnak. 2011. július 1-jétől bizonyos önkormányzati hatósági feladatkörök is a kormányhivatalok hatáskörébe kerülnek.
Az első 29, egységes arculattal rendelkező kormányablak 2011 januárjában kezdte meg működését. A végső cél a kormányablakok működésének kiszélesítése bővülő helyszínekkel és ügykörökkel. Az egyablakos ügyintézés a tervek szerint 2013 végére valósul meg. Ehhez az államigazgatási feladatok és hatáskörök felmérése szükséges
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 12:00, szombat | Életmód
Teljesen átszerveznék a közmédia intézményrendszerét
2026. Június 13. 10:00, szombat | Sport
Vb-2026 - Paraguay ellen meggyőző játékkal és győzelemmel kezdtek az amerikaiak
A társházigazda amerikai válogatott könnyedén, 4-1-re verte a paraguayi csapatot pénteken a tengerentúli labdarúgó-világbajnokság D csoportjának nyitófordulójában.
2026. Június 13. 09:00, szombat | Belföld
Nemsokára érvényüket vesztik a régi személyi igazolványok
Ezt érdemes észben tartani. 2000 előtt kiállított személyigazolványok 2026. augusztus 3-án lejárnak. A csere ingyenes, de időben érdemes intézni.
