Hírek
2012. Február 04. 21:46, szombat | Helyi
Téli gumi a mentőknek a Hankooktól
A mentőautók több mint 4 éve futottak már nyári gumikon, a Hankook a havazás előtt gyorsan a ,mentők segítségére sietett.
A Hankook Tire Magyarország 2012. február 1-én összesen 16 darab téli gumit adományozott az Országos Mentőszolgálat Dunaújvárosi Mentőállomásának. A négy mentőautó számára elegendő adományt az eddig használt, már meglehetősen elkopott gumik, valamint a nemrégiben bejelentett erős havazás és várható rendkívül alacsony hőmérséklet tette igazán időszerűvé. A Dunaújvárost és a környező településeket kiszolgáló négy autóval körülbelül 80 000 embert látnak el a mentősök.
Nem csak a mostani, rendkívüli hóhelyzet miatt vagyunk hálásak a Hankook Tire-nak az új gumiabroncsokért, hanem azért is, mert szörnyen nehéz dolgunk volt az utóbbi időben, a több mint 4 éves gumikkal, amikkel közlekednünk kellett. Nem volt lehetőségünk a kicserélésükre, márpedig ilyen leharcolt állapotú abroncsokkal tudjuk, hogy nehéz lett volna nekimennünk az előttünk álló valódi télnek. Örülünk, hogy bajtársaink így még hatékonyabban és persze jóval biztonságosabban végezhetik a munkájukat” – mondta el Reszegi Imre, a Mentőállomás vezetője.
„Az olyan fontos feladatot ellátó intézmények járművei, amelyek közvetlen környezetünkben teljesítenek életmentő szolgálatot, kiváltképpen fontos, hogy a lehető legnagyobb mértékben fel legyenek készítve közlekedésbiztonsági szempontból. Amint tudomásunkra jutott az eddigi abroncsok állapota, azonnal cselekedtünk. A hétvégére érkező rossz időre nagyon fontos az egységek felkészítése, a Hankook Tire Magyarország pedig felelős vállalatként kötelességének tekinti, hogy segítse azokat, akik mindannyiunknak segítenek” – mondta el Lee Sang IL, a magyarországi gyár ügyvezető igazgatója.
A Hankook az Országos Mentőszolgálat Dunaújvárosi Mentőállomásának, azonnali hatállyal, összesen 16 darab „Winter RW06” típusú, nagyteljesítményű gumiabroncsot adományozott. A szögetlen téli gumiabroncs kizárólag kisteherautókra és mikrobuszokra készült, amelynek széles futófelülete és mintázata növeli az érintkezési felületet a talajjal, éa így kiváló tapadást biztosít havas vagy akár jeges utakon is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
