Megemlékezés az Evangélikus templom udvarán. Emlékhely márványtáblával.Rajta kirajzolódik hazánk korábbi formája. Földek kis üvegekben, amelyek olyan helyekről származtak, amelyek ma már nem Magyarország részei, de magyarok küldték onnan, magyarok élnek rajta. A földet majd az ünnepség részeként szétszórták az emlékhely mellett.

Nemzeti összefogás. Egymás mellett állt jobbikos és szocialista, fideszes és nemzeti gárdás, pedagógusok és diákok... Ez talán azon kevés ügyünk egyike, amely nem megoszt, hanem összeköt. Látványosan és nyilvánvalóan.

Központi énnekkarral együtt énekeltük a Himnuszt, majd Gombos István humán alpolgármester mondta el beszédét:".. Amíg a magyarság egészében megvan az összetartozás tudata, az egymásért érzett felelősség, az önző egyéni érdekek és anyagi javak hajszolás helyett a nemzet érdekeiért vállalt szolgálat, addig ez a nemzet erősödik. A történelem során minden nagy ellenfelet, amely legyőzött minket, túléltünk. Tapasztalatunk, bátorságunk és hitünk tesz igazán magyarrá bennünket. Nem kétséges, a múlt sérelmeivel szembe kell néznünk. Tudnunk kell, milyen értékekkel rendelkezünk, ismernünk kell saját hazánkat, hogy otthon lehessünk benne.

Majd elhangzott Kőhalminé Himfy Emőkétől Juhász Gyula Trianon cínű verse. Íme alant Csurka Istvántól hallhatjuk meg.

Majd ezt követően pártok szervezetek, oktatási intézmények, magánszemélyek helyezték el az emlékezés virágait.