A történet folytatódik, elkészült a sorozat 3. kötete. Penteléről, nem csak penteleieknek! Díszbemutató a könyvtárban.

A Pentele Baráti Kör és a József Attila Könyvtár szeretettel vár minden érdeklődőt november 21-én, csütörtökön 17 órakor a Felnőttkönyvtárba.

akóné Fekete Teréz így emlékezik vissza a kézirat szerzőjére:

"- Anna nagynéném már családanyaként és a korabeli óragyár dolgozójaként fogott kezébe egész életét megváltoztató, csodatevő tollat. Erre munkahelyi iskolájának magyar szakos tanára, Papp Sándor ösztönözte. Házi feladatait elolvasva, egyszer csak azt mondta neki: „Magának írnia kell!” Ezzel a tanítvány, az őstehetség lelkében felpattant egy zár, és az addig alatta szunnyadó érzések, emlékek, élmények a felszínre törtek, életre keltek. Kinyílt a szíve, és ez örömet, megnyugvást okozott neki. Ettől kezdve egymás után teltek be kockás füzetei, amelyekben megelevenedett a hajdan volt huszadik század eleji Dunapentele: utcái, lakói, közéleti eseményei, mindennapjai – a bölcsőtől a sírig. Önmaga erről így vall: - Leírtam Pentelét."

Kemény Lajosné, Bori, a kötet szerkesztője mesél a kezdetekről, Anna néniről és a könyvekről:

"– A nagynéném, Schlitterné Nyuli Anna gyermekkori emlékeiből és az idősek elmesélései alapján, több mint tíz éven keresztül írta a történeteit. A fia halála után került hozzánk a kézirat, elolvastam és úgy gondoltam, ez csak nekünk, a hozzátartozóinak érdekes, de aztán többeket megkérdeztünk, és úgy döntöttünk, másokkal is meg kell osztani ezeket... Szeretnénk, ha a könyvekben szereplő személyek leszármazottai is megismernék őseik hétköz- és ünnepnapjait."

"... Panni néném is nagyon szeretett olvasni, akik hazajöttek rokonok, ismerősök, hozták a slágereket, megtanulták, és leírta azokat is. Nagyon szép írása volt. A hetedik, nyolcadik osztályt már felnőtt fejjel végezte el, s amikor fogalmazást kellett írnia, fölfigyelt rá a tanára, s mondta neki, ezt nem szabad abbahagyni, írogasson másokat is. Visszakérdezett: – Mégis, mit írjak? – Hát, ami megtörtént az életében, vagy amit hallott innen-onnan – felelte a tanára. Akkortól kezdett el írni."

"Amikor már több száz olyan éneket, nótát leírtam, amelyek az évek folyamán itt Dunapentelén a dalos lelkűek ajkán elhangzottak, gondoltam egyet. Azt gondoltam, ha ezeket írom, miért ne írhatnám le az életüket is. Dunapentele életét a régi időből.... Biztosan lesz az utódok között, aki örömmel olvassa majd hogyan éltek ősei.... Így legalább tudni fogják a kedves utódok: Volt egyszer egy Dunapentele, így éltek Dunapentelén, az ínekes Dunapentelén.”