Hírek
2016. Július 07. 16:07, csütörtök |
Sport
Forrás: MTI
Rio 2016 - Letették az esküt a magyar olimpikonok
Letette az olimpiai esküt csütörtökön Budapesten a 29 nap múlva, augusztus 5-én kezdődő riói játékokon szereplő magyar csapat.
A fogadalomtétel szövegét két öttusázó, az ifjúsági olimpiai ezüstérmes Földházi Zsófia (23 éves) és a londoni játékokon harmadik Marosi Ádám (32) mondta el a Művészetek Palotájában rendezett ünnepségen. Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke köszöntőjében kiemelte: aki most esküt tesz, már sikerrel vette az első akadályt, mivel sok sportágban nehezebb megszerezni a kvalifikációt, mint jól szerepelni. Kitért arra is, hogy a MOB álláspontja doppingkérdésben a zéró tolerancia.
Áder János köztársasági elnök azt hangsúlyozta: Magyarország az összesített olimpiai éremtáblázaton nyolcadik, de ha lakosságarányosan vizsgálják a magyar sportolók teljesítményét, akkor a magyar a harmadik legeredményesebb nemzet.
"A labdarúgó Európa-bajnokság hamarosan véget ér, de a közösségi élmény, amelyhez elég volt a játékosok becsületes, tisztességes hozzáállása, velünk marad. Az olimpiai közvetítéseket milliók nézik majd, Önöknek érezniük kell a szurkolók bíztatását, a mi bíztatásunkat" - fordult a sportolókhoz az államfő.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 07:02, péntek | Sport
El-selejtező - Joseph duplázott, a Ferencváros megint előnnyel várja a hazai visszavágót
A Ferencváros labdarúgócsapata 2-1-re győzött csütörtökön a holland Twente vendégeként az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc első felvonásán.
2026. Július 22. 07:16, szerda | Sport
Kl-selejtező - Nagy arányú győzelmet aratott a Győr
A magyar bajnok Győr 6-2-re győzött a luxemburgi Atert Bissen vendégeként kedden a Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, így már az első felvonás során eldöntötte a továbbjutás kérdését.
2026. Július 21. 14:00, kedd | Sport
El-selejtező - Török vagy lengyel ellenfél várhat a Ferencvárosra
Amennyiben a Ferencváros túljut a holland Twente együttesén, úgy a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában török vagy lengyel ellenfél vár rá.
2026. Július 21. 09:00, kedd | Sport
Vb-2026 - A győzelmi körúttal ünnepel a spanyol válogatott Madridban
Győzelmi körúttal ünnepli világbajnoki győzelmét a spanyol labdarúgó válogatott Madridban hétfő este.
