Hírek
2012. Október 18. 08:45, csütörtök | Sport
Röplanda: Komoly csata várható!
Október 21-én, vasárnap, délután 14 órakor a régi idők hangulatát idéző mérkőzésre kerül sor a Dunaferr röplabda csarnokban, a Dunaferr és a Kazincbarcika csapatai között.
A múltban óriási csatákat láthattunk a két egyesület között, de az anyagi körülmények romlása mindkét csapatot nagyban sújtotta. A nagy barcikai sikerévek után az akkori bajnokcsapatból rengetegen ott hagyták a Vegyészt, Gelencsér, Tomanóczy, Csala, Kecskeméti, Szalai, Toronyai is távozott. Fiatalokkal kezdtek el dolgozni és tudatosan felépíteni ezt a mostani gárdát. Lépésről lépésre haladtak előre az NBII-től a mostani NBI-ig.
A Dunaferr és a Kazincbarcika „újkori” csatái három évvel ezelőtt kezdődtek, ekkor kerültek egymással szembe a Magyar kupa negyeddöntőjében, amely óriási csatát hozott. Mindkét csapat idegenben tudott győzni, de a jobb szettarány miatt a Ruffing gárda jutott tovább. A csata két évvel ez előtt szinte lemásolta az előző szezont, a két izgalmas meccset követően a Dunaferr volt a nyerő. A tavalyi bajnokságban a négy közé jutásért 5 mérkőzéses nagy csatát hozott a két csapat küzdelme. A hazai találkozóit magabiztosan hozta a piros-fehér csapat, de sajnos idegenben nem ment olyan jól. Az is igaz, hogy ekkor már az ex Dunaferres Bokor Elek is az ellenfelet erősítette.
Mindenképpen jó meccset várunk a csapatoktól!
Az idei bajnokságban megint változtak az erőviszonyok, hiszen a Dunaferr tovább fiatalodott, míg a Kazincbarcika az idei szezon egyik nagy favoritjává lépett előre. Visszatértek a külföldi bajnokságban játszó játékosok: Toronyai és Kovács. Nehéz tehát jósolni a mérkőzés végkimenetelével kapcsolatban, hiszen a Dunaferr a fiatalabb, ezzel együtt kiszámíthatatlanabb, de rutintalanabb csapat. Az biztos, hogy felszabadultan játszhatnak a játékosok. A mérkőzés elejétől kezdve a lefújás pillanatáig küzdeni kell, hiszen fiatal csapatunknak nincs vesztenivalója! Ebben segíthet a mérkőzésre kilátogató sportszerető szurkolótábor is!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 07:00, szombat | Sport
Magyar Nagydíj - Hamilton zárt az élen a második szabadedzésen
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője végzett az élen a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki második szabadedzésén a mogyoródi Hungaroringen.
2026. Július 24. 07:02, péntek | Sport
El-selejtező - Joseph duplázott, a Ferencváros megint előnnyel várja a hazai visszavágót
A Ferencváros labdarúgócsapata 2-1-re győzött csütörtökön a holland Twente vendégeként az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc első felvonásán.
2026. Július 22. 07:16, szerda | Sport
Kl-selejtező - Nagy arányú győzelmet aratott a Győr
A magyar bajnok Győr 6-2-re győzött a luxemburgi Atert Bissen vendégeként kedden a Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, így már az első felvonás során eldöntötte a továbbjutás kérdését.
2026. Július 21. 14:00, kedd | Sport
El-selejtező - Török vagy lengyel ellenfél várhat a Ferencvárosra
Amennyiben a Ferencváros túljut a holland Twente együttesén, úgy a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában török vagy lengyel ellenfél vár rá.
