Hírek
2023. Augusztus 11. 13:00, péntek |
Életmód
Forrás: Ügyészség
Rossz helyre tette a forró vízzel teli vödröt, ami majdnem a kislánya életébe került
A férfi figyelmetlensége miatt kislánya életveszélyes égési sérülést szenvedett.
A vádirat lényege szerint a férfi 2022 novemberében a kutyái etetéséhez forralt vizet egy vödörben, amit ezután a ház nappalijában, félig a konyhaasztal alá betolva a földre tett.
Az apa ezután az asztal melletti kanapén ült, mialatt az esti fürdéshez készülő két éves kislánya a testvérével a nappaliban játszott. Ennek során a sértett és testvére az asztal mellé kerültek, ahol a gyermek a játék hevében a forró vízzel és a kutyáknak szánt étellel csaknem teli fazékba esett.
A vádlott rögtön felkapta a sértettet, akit a fürdőkádban kezdett hideg vízzel hűteni, mialatt az egyik rokona hívta a mentőket, akik a kislányt egy budapesti kórházba szállították. A sértett a testfelszínének 35%-ára kiterjedő, másodfokú égési sérülést szenvedett, amely közvetlen életveszélyes állapotot eredményezett, de a vádlott elhárító magatartásának, és a szakszerű orvosi segítségnek köszönhetően a kiskorú sértett felépült a sérüléseiből.
Az ügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában a büntetlen előéletű, a bűncselekmény elkövetését beismerő és megbánó férfival szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett indítványt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 13:00, csütörtök | Életmód
Sűrítik a hajójáratokat Fonyód és Badacsony között a hosszú hétvégén
A májusi első, hosszú hétvégén sűrűbben közlekednek a menetrend szerint járó hajók Fonyód és Badacsony között - közölte a Balatoni Hajózási (BAHART) Zrt. a honlapján.
2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód
Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
2026. Április 28. 13:00, kedd | Életmód
Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál
Idén a tavalyinál jelentősen kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál - közölte a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Április 28. 11:00, kedd | Életmód
Még tart a pollenszezon késő tavaszi legerősebb terhelésű időszaka
Még tart a pollenszezon késő tavaszi legerősebb terhelésű időszaka, egyszerre közel húszféle allergén virágpora van jelen a levegőben
