Hírek
2012. Augusztus 21. 14:20, kedd |
Külföld
Forrás: MTI
Érvénytelen a Basescu leváltásáról szóló népszavazás
Érvénytelennek nyilvánította a román alkotmánybíróság a Traian Basescu államfő leváltásáról július 29-én tartott népszavazást - adta hírül kedden a Mediafax hírügynökség.
A taláros testület döntése szerint Basescu visszatérhet az elnöki hivatalba, miután az alkotmánybírósági határozatot felolvassák a parlamentben.
Az ülésről távozó alkotmánybírák úgy nyilatkoztak az újságíróknak, hogy a döntést kétharmados többséggel hozták meg. Ez azt jelenti, hogy a kilenc alkotmánybíró közül legalább hat az érvénytelenítés mellett foglalt állást.
Az alkotmánybíróság - a döntésről kiadott sajtóközlemény szerint - megállapította, hogy a népszavazást szabályosan bonyolították le, valamint megerősítette a központi választási iroda által közölt végeredményt. Megállapította azt is, hogy a referendumon nem vett részt az állandó választói névjegyzékben szereplő állampolgárok legalább fele plusz egy fő, ami az érvényesség előfeltétele lett volna.
Attól a pillanattól, hogy az alkotmánybíróság határozata megjelenik a hivatalos közlönyben, megszűnik Crin Antonescu ideiglenes államfői mandátuma, Traian Basescu pedig visszatér az elnöki hivatalba.
Románia 18,3 millió választójoggal rendelkező állampolgára közül csaknem 8 és fél millió adta le voksát a népszavazáson, vagyis a választói névjegyzékben szereplők 46,24 százaléka. A részvevők 87,5 százaléka (7,4 millió) szavazott igennel és 11 százaléka (940 ezer) nemmel Traian Basescu leváltására. A felfüggesztett államfőt támogató ellenzéki Demokrata Liberális Párt bojkottálta a népszavazást, vagyis híveit arra buzdította, hogy ne vegyenek részt a referendumon.
A tanácskozás idején mintegy 200-an tüntettek az intézmény előtt, és azt követelték az alkotmánybíróságtól, hogy nyilvánítsa érvényesnek a referendumot.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 09:24, szombat | Külföld
Voks 24 - Volt, amikor egy EP-mandátumhoz 116 ezer szavazat is elég volt
Az eddigi legmagasabb európai parlamenti (EP-) választási részvételnél, 2019-ben, csaknem 174 ezer szavazatra volt szükség ahhoz, hogy egy európai parlamenti (EP-) lista átlépje Magyarországon az 5 százalékos küszöböt
2024. Május 18. 05:03, szombat | Külföld
Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
Hetekig is eltarthat az áramszolgáltatás helyreállítása a hurrikánerejű viharok sújtotta Houston egyes részein, és változatlanul zajlik a károk felmérése, valamint a kutatás további áldozatok után - közölték a texasi nagyváros ható
2024. Május 17. 20:58, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Orosz védelmi minisztérium: 12 harkivi települést foglalt el a héten az orosz hadsereg
Tizenkét települést fogalt el a harkivi és egyet a donyecki régióban Ukrajnában a héten az orosz hadsereg - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
2024. Május 16. 07:59, csütörtök | Külföld
Megműtötték a szlovák miniszterelnököt, túl van az életveszélyen
A szlovák miniszterelnök már túl van az életmentő műtéten, jelenleg stabil állapotban van.