Városlista
2026. április 30, csütörtök - Katalin, Kitti

Hírek

2015. Március 07. 19:23, szombat | Helyi

Séta, vallomás, előadás és a mellrák

Séta, vallomás, előadás és a mellrák

Nők és a legfélelmetesebb rém : az emlődaganat. Szakemberek, túlélők és szövetségesek hívták fel egy sétával, előadásokkal és vallomásokkal a betegségre a figyelmet, s arra, hogy túl lehet élni.

Éva is a túlélők közé tartozik. Nem vette komolyan, nem ment el szűrővizsgálatra, csak szerencséje volt.

Ma már minden harmadik emlődaganat szűrővizsgálaton derül ki, s ekkor még az esetek döntő többségében kiválóan gyógyítható. Ma a mellrák legyőzésére hívta fel a figyelmet az a közel száz asszony, aki részt vett a sétán, s azt azt követő előadásokon, ahol a szakemberek mellett túlélők beszéltek a szűrővizsgálatok fontosságáról.

Az egészségtudatosság és a felvilágosítás mindenképpen fontos szerepet játszik a daganattal szembeni harcban. Éppen ezért ma is szórólapokon, sőt modelleken lehetett megtanulni az önvizsgálatot, s a daganatok kitapintását.

S, ahogy illik, kell, sőt fontos vidáman, jó hangulatban fejeződött be a rendezvény, hiszen az élet fontos, az élő pedig élni akar.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Február 05. 10:27, csütörtök | Helyi

BEJELENTETT MUNKAHELY NÉLKÜL, CSALÁSOKBÓL TARTOTTA FENN MAGÁT

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága befejezte a vizsgálatot egy székesfehérvári nővel szemben, akit jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja terhel.