Hírek
2011. Január 16. 12:31, vasárnap | Helyi
Sikerült az egyenlítés!!!!
A MOL Liga döntőjének második mérkőzésén a Csíkszereda otthonában aratott bravúros győzelmet a Dab. Docler jégkorong csapata, így a négy győzelemig tartó párharc állás 1-1.
Az első mérkőzésen sajnos már az első harmadban 3-0-s hátrányba kerültek az Acélbikák az alapszakasz győztes Csíkszereda otthonában, és hiába jöttek fel egy találatnyi különbségre Galaniszék, az egyenlítés nem sikerült. A második Romániában lejátszott összecsapáson viszont Azari Zsolt találata révén a dunaújvárosi gárda került előnybe, de a hazai gárda még az első húsz percben fordítani tudott Molnár és Papp találataival. (2–1)
A második harmadban szintén a Dab. kezdett jobban, hiszen Hegyi átadását Pozsgai Tamás értékesítette. A játékrész zárásaként Kiss Ákos szólója után Azari ismét megzörgette a csiki hálót, így 40 perc után már az Acélbikák vezettek. (2–3) A befejező harmadban támadott a hazai gárda, és Sikorcin egyenlíteni is tudott, majd Moldován gólja után már a hazaiaknál volt az előny. Nem adta fel azonban a dunaújvárosi gárda, egy szemfüles Varga Milán gól a hosszabbítást jelentette. ( 4-4) A ráadás újabb találatot nem hozott, így jöhettek a büntetők. Az idegek harcában a hazaiak közül csak Novák talált be, Hurtaj és Moldován hibázott. Az Acélbikáktól viszont Kiss Ákos és Azari Zsolt is gólt ütött, így sikerült kiegyenlíteni a párharc állását.
Folytatás szerdán 18 órakor Dunaújvárosban!
HSC Csíkszereda–Dab.Docler 4–5 – szétlövéssel (2–1, 0–2, 2–1, 0–0, 0–1)
Ezek érdekelhetnek még
2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi
AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA
Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.
2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi
A fejlesztés újabb állomása
Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét
2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi
Élsportolók jártak a Dózsa iskolában
Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.
2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi
Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége
Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.