Ez persze nem véletlen: három olimpián (1992 Barcelona, 1996 Atlanta, 2000 Sydney) vett részt. Barcelonában ötödik lett ugrásban, Sydneyben hatodik lólengésben. 1992-ben Budapesten Európa-bajnok volt korláton, második egyéni összetettben és harmadik ugrásban. Világbajnokságon 1993-ban nyújtón bronzérmes lett, míg egy évvel később másodikként végzett ugyanezen a szeren. Főiskolai világbajnok lólengésben. Nem utolsósorban hatvannégyszeres magyar bajnok. 2001-ban abbahagyta a tornázást, és Las Vegas-ba költözött, ahol a világhírű Cirque du Soleil-ben, a „Napfény Cirkusza" revüműsorában lépett fel a Bellagio Hotel színháztermében naponta négyezer néző előtt – ez két előadást jelentett. (Supolára 1998-ban egy kanadai Világkupán lettek figyelmesek a cirkusz képviselői, és felajánlották neki, ha befejezte a versenyzést, szívesen látnák a cirkuszban.) 2009 végéig tartott a cirkuszos időszak, 2010 óta pedig edzősködik Las Vegas-ban.

- Törvényszerű volt, hogy a cirkusz után visszatér a tornához és edzősködni fog?
- A tudatomban ez nem volt egyértelmű, nem készültem erre. Huszonöt évet töltöttem el annak idején a tornatermekben, így ennyi év után valószínű volt, nem szakács leszek. Egy magánklubban kaptam álláslehetőséget, amit örömmel elfogadtam.

- Ön elsősorban gyerekekkel foglalkozik. Nincsenek olyan ambíciói, hogy felnőttekkel is dolgozzon?
- Tökéletesen megfelel nekem a mostani munkám, és nagyon szeretem csinálni. Emberré és tornásszá próbálom nevelni őket. Nem mindegy, mit hagyok a gyerekekben, többről szól ez mint edzősködés. Elégedett vagyok.
- Korábban olvasni lehetett idehaza arról, hogy a kislánya, Melitta tehetséges tornász. Mi van vele?
- Befejezte a tornázást, eddig volt hozzá kedve. Ő már kint született, de néha hónapokat itthon van Magyarországon és jól beszél magyarul, aminek nagyon örülök.

- Ön mennyit jár haza, kikkel tart kapcsolatot, ha itthon van?
- Tizenhét éve élek kint, három olyan év volt, amikor nem mentem haza. Idén még nem voltam otthon, de még nem lefutott ez az ügy. Dunaújvárosban a régi sporttársakkal, haverokkal és természetesen a rokonokkal mindig találkozom. Sopronba mindig elmegyek, ott két nagyon jó barátom, egykori dunaújvárosi tornásztársaim, Kovács Péter és Pánczél Miklós él. Dunaújvárosban rengeteget sétálok, a város minden zugát ismerem, szinte mindenhez köt valami élmény. Legutóbb hajnalban, a Béke városrészből begyalogoltam a piacra, és ettem egy lángost. Saját magamat selfiztem, és saját magamon röhögtem, de nagyon boldog voltam. Ez hajnal ötkor volt, már rengetegen bicikliztek a piacon, csak lestek, ki ez a hülye, volt, aki azt hitte, részeg vagyok, de volt olyan is, aki felkiáltott, csak nem te vagy az Supi?! Jövőre biztos, hogy hazamegyek.

- Hosszú távú tervei között mi szerepel? Az Egyesült Államok vagy Magyarország?
- Nem tervezek, nem gondolkodom ezen. De szerintem előbb-utóbb itthon kötök ki. Most pörög az életem Las Vegasban, biztos egzisztenciám van. És itt él a lányom is. Amikor befejeztem a tornát, akkor sem nagyon gondolkodtam, csak rémült voltam, most mi lesz velem? Azután szerencsémre jött a cirkusz ajánlata, az ott eltöltött kilenc év sikeres volt. A második karrieremnek tekintem.

- Mennyire van képben a mai magyar tornasporttal kapcsolatban?
- Nagyjából tisztában vagyok a helyzettel, időnként beszélgetek a szövetséggel, volt társaimmal, Kovács Péterrel két hetente, időnként az interneten is tájékozódom, de nagyon nem bonyolódok bele az itthoni dolgokba.

- Mikor volt utoljára a Dunaferr tornacsarnokában, ahol huszonöt évet töltött el, mindig hűséges volt nevelőegyesületéhez, hiszen itt is fejezte be pályafutását.
- Ha itthon vagyok, természetes, hogy elmegyek a tornacsarnokba. Volt, amikor ötször is kilátogattam. Egyszer még lábteniszeztem is az edzőkkel. Az igaz, hogy másnap ebbe majdnem belehaltam, alig tudtam mozogni. A sporttelepen meg szoktam nézni a kerítéseket, a szobrokat, minden apróságot megtekintek, és csak jönnek elő a szép emléke