Hírek
2016. November 14. 10:58, hétfő | Helyi
Szakdolgozói Tudományos Értekezlet
Tizenhetedik alkalommal került megrendezésre az Egészségügyi Szakdolgozók Tudományos Értekezlete a Városháza \"C\" épületének rendezvénytermében.
Két szekcióban tizenhárom előadást hallgathattak meg az érdeklődők. A szakmai konferenciára közel kétszáz szakdolgozó regisztrált hallgatóként.
A rendezvényt dr. Mészáros Lajos főigazgató nyitotta meg, majd dr. Galambos Dénes, országgyűlési képviselő és Gombos István alpolgármester mondott beszédet, méltatta és köszönte az egészségügyi szakdolgozók áldozatos szakmai munkáját.
A köszöntők után kezdődött a magas színvonalú szakmai munka. A szakmai nap végén a legjobb előadókat, előadásokat a szakmai zsűri díjazta.
A Szent Pantaleon Kórház bíráló bizottsága az alábbi három pályamunkákat díjazta, melyet Erdély-Franyó Anna ápolási igazgató ismertetett és adott át:
A korszerű szedáció jelentősége az intenzív terápiában – Tringer Zsuzsanna diplomás ápoló, Hajdú Hajnalka intenzívterápiás szakasszisztens, László Zsuzsanna diplomás ápoló - Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztály
Diabeteses betegek egészségügyi állapotának és diétás ismereteinek összefüggései. – Krasznavölgyi Ágnes, Géringer Noémi, Markovics Petra, Nagy Melinda, Sudár Dóra és Csáki Anita dietetikusok - Dietetikai Csoport
Nemzetközi és hazai egészségügyi dolgozók gerincvédelmének összehasonlítása – Tóth Enikő diplomás ápoló Sürgősségi Betegellátó Osztály
Az ápolásvezetés különdíjjal jutalmazta Horváth Heléna szociális munkás, Akrobata mutatványok a szociális hálón című előadását.
A rendezvény zár szavait dr. Juhászné Bordács Veronika a MESZK fekvőbeteg-ellátási alelnöke mondta. A szakmai előadások szünetében Tillinger Patrik zsonglőr produkciót adott elő.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:27, csütörtök | Helyi
BEJELENTETT MUNKAHELY NÉLKÜL, CSALÁSOKBÓL TARTOTTA FENN MAGÁT
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága befejezte a vizsgálatot egy székesfehérvári nővel szemben, akit jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja terhel.
