Hírek
2016. Október 06. 21:27, csütörtök | Helyi
Szalki-sziget szépségei
Ma délután került sor a Szalki-sziget fotópályázat eredményhirdetésére és a kiállítás megnyitójára.
A februárban meghirdetett fotópályázatra 50 alkotótól 250 kép került nevezésre, a kiállításon ezekből 50 fotót tekinthetünk meg. A zsűri tagjai Várnai Gyula képzőművész, Németh Zsolt az „Így látjuk mi…” csoport alapítótagja, illetve Lukács János, szintén az „Így látjuk mi…” fotós csoport alapító tagja nem könnyű feladatot vállaltak magukra. Lukács János megnyitó beszédében elmondta, a szigetet bár napi szinten ismerjük, de ezzel a fotópályázattal megláthatták, tud-e a pályázó újat látni a szigeten. Felelősséggel dönteni nehéz arról, hogy mi a szép és mi nem, de a végén mégis egyöntetű döntése volt a zsűri tagjainak. Köszönetét fejezte ki a város vezetésének, hogy ilyen szép Dunapartja lehet városunknak, a fotósoknak a munkákért, szemmel látható a fejlődés, és az, hogy saját örömükre csinálják, nem a siker keresése miatt. Gazdag képsorok születtek, és akadtak olyanok is, akik nem városunkban élnek, de neveztek a fotópályázatra. Általuk olyan dolgokra is felfigyelhetünk, amiket mi észre sem veszünk, dunaújvárosi lakosként.
A beérkezett alkotások közül 3 díjazott lett, illetve 3 különdíjat érdemelt. A különdíjasok: Kovács Krisztián, Holczer Tibor, aki túllépett a sziget hétköznapi életén, és egy koncertképpel érdemelte ki az elismerést, illetve egy „Csiri Biri” nevű alkotó, akiről nem tudjuk fiú, vagy lány, nem fedte fel kilétét. A díjazott alkotások tulajdonosai: Laczkó Magyar György, aki Budapestről jár városunkba fotózni, Somogyi Lajos Gábor, illetve Németh Kata a Bánki iskola 11. osztályos tanulója.
Gyönyörű képek, más szemléletmód. Ez a mi Szalki-szigetünk.

Holczer Tibor nem szokványos életképe a Szalki-szigetről
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
