Hírek
2011. Október 26. 22:36, szerda |
Helyi
Forrás: Dunaújvárosi Főiskola Kommunikáció szak
Szamarat festményről, festményt Majsa szamárjáról
Tizennégy alkotó munkájából nyílt kiállítás hétfőn a Dunaújvárosi Munkásművelődési otthonban. A közel nyolcvan darabból álló kiállítás gazdái a SKICC Csoport tagjai, akik nyári Alkotótáboruk alatt elkészült műveiket állíto
- Mindegyik mű más, mégis egyben ugyanaz: Egy műhelyben készült. – hangzott el Dr. András István Humánfejlesztési és Kommunikációs rektorhelyettes megnyitó beszédében.
Az elkészült művek mind jellemzik a csoporton belüliek egymáshoz tartozását, és Pats József művész úr gondos, atyai támogatását is.
Természetesen a művekre az alkotótáborok is nagy hatással voltak. Bozsits András, az egyesület elnöke örült az új támogatásoknak.
- Kicsivel jobb lehetőségeink voltak az idén, mert két alkotótábort tudtunk rendezni. Volt egy egyhetes Kiskunmajsán, ahol az ottani fürdő látott vendégül bennünket, és aztán a Főiskola táborában egy tíznapos alkotótábor. – A helyszín is nagyban közrejátszott az alkotások elkészítésében. - A fürdő mindenképpen adott egyfajta inspirációt, meg ugye ne felejtsük ki az alkotók élményeit se, de volt néhány téma, mint például a szamarak, melyek gyakran megjelentek a festményeken. Másik ugye a fürdőzés: Pats Józsenek is van egy teljesen új képe, amelyen azért látszik, ha máson nem, a színein, hogy fürdőzők vannak rajta. Még Móder Rezső is tudott szamarat festeni…
A támogatások mellett elhangzott Dr. András István beszédében az osztrák-magyar együttműködés is, melynek során elkészült a burgenlandi kétnyelvű óvodai oktatókönyv illusztrációs anyaga, illetve hogy a SKICC Csoport már hivatalosan is „létezik”, méghozzá új névvel: SKICC Művészeti Egyesület.
Valamint tervbe vettek a Dunaújvárosi Főiskola szabadidőparkja helyén egy alkotóház létrejöttét a SKICCesek számára.
- Remélem, hogy ezek a lehetőségek, amik most megnyíltak előttünk, ezektől majd tényleg népszerűbbek lehetünk, szeretnénk ebből a szabadidőparkból egy olyan állandó alkotóházat létrehozni, amivel már biztosabb, nyugodtabb körülmények között tudunk dolgozni.
A kiállított alkotások között sokan voltak, akik tavaly még csak egy-két művel tudták kivenni részüket a kiállításból, most viszont már négy-öt festménnyel büszkélkedhetnek.
- Az elmúlt egy évben új tagokkal nem bővült a csoport, ám az előző években csatlakozottak között egyre többen fejlődtek, virultak ki. A csoport hivatása egyben az is, hogy olyanok jöjjenek ide, akikben van ilyen ambíció, elkötelezettség. - Várnak mindenkit, akik érdeklődnek a művészet iránt, és szívesen alkotnak valami maradandót a jövő számára.
A megnyitó beszédeket Polgár Lilla, a Bartók Kamaraszínház színművésze által előadott versek színesítették, amelyek csak erősíthették a korábban András István által idézett kiváló filozófus, Jean-Paul Sartre gondolatait: „A kultúra nem ment meg semmit és senkit, nem is igazol, de emberi alkotás: az ember önmagát vetíti belé, magára ismer benne; csak ebben a kritikus tükörben látja meg tulajdon képét.”
S aki úgy érzi, van még képe az egész befogadásához, annak melegen ajánljuk!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
