Hírek
2013. Május 20. 21:56, hétfő | Helyi
Szántó Péter könnyei
Kevés ilyen jelenetet láttam. A zsúfolt lelátón mindenki felállt, a küzdőtéren is mindenki állt, állt és csak tapsolt, csak tapsolt…
Szántó Péternek pedig könny szökött a szemébe.
Hogy mi végre a taps? S mi okból a könny? Kezdjük egy kicsit előröl. Szinte az ország minden pontjáról érkeztek fiatalok városunkba. Április utolsó hétvégéjén ugyanis városunk adott az utcai táncok, a színpadi és a speciális táncok magyar bajnokságának. A verseny alkalmával ünnepelték a Magyar Divat és Sporttánc Szövetség 20. jubileumát, s ez alkalommal köszönte meg a szövetség vezetősége és az összes táncoló gyerek Szántó Péternek, a szövetség elnökének, az MMK igazgatójának 25 éves munkáját.
Csodálatos verseny volt, különleges három nap.
Több mint ezer táncos versenyzett többek között a show, a moderntánc, a jazz- és klasszikus balett és a speciális táncok kategóriájában
A gála lenyűgöző volt. A Vasas Táncegyüttes nyitó műsora után (hiszen a néptánc is a szövetség tagja, s a Vasas többszörös elismerésben is részesült.) Sorba léptek fel a kimagaslóan eredményes táncosok a színpadra. A jók közül a legeslegjobbak.
A bemutatókat időnként megszakították a visszaemlékezés percei. Fotók, jól ismert arcokkal, köszöntő szavak, gratulációk. No és elismerések.
Ezek közül az egyik legnagyobb minket, dunaújvárosiakat érint. Városunk kapta meg az idén a Tánc Világáért a Világ Táncáért nívó díjat, az elismerést Sztankovics László, a kulturális és sport bizottság elnöke vett át büszkén. Dunaújváros táncért, tánchoz való hozzáállását köszönték meg a szövetség tagjai.
És az elismerések sorát egy különösen nagydíj koronázta meg:
A Magyar Olimpia Bizottság elnökétől Borkai Zsolttól kapott kitüntető oklevelet 25 éves sporttáncért végzett munkája elismeréséül Szántó Péter. A díjat Röck Samu, a tornasport halhatatlanjai közé választott mesteredző adta át.
Köszönő és köszöntő szavaival hangsúlyozta, hogy a MOB oklevelét követően lehet-e bárkinek kételye abban, hogy a sportok közé tartozik-e a divattánc?
Tánc, táncosok, évek… és egy kis statisztika, számok, amelyek az elmúlt 25 év lenyomatai. Egy ember életútja adatokba szedve:

Szántó Péter az elmúlt 25 év alatt 18 nemzetközi, 24 magyar bajnokságot rendezett meg, és több mint 20.000 táncost látott vendégül városunkban.
És mindezek mögött. Kicsik és nagyok, akik szépet, kimagaslót, gyönyörködtetőt hoznak a létre. Akiknek a mozgás, a tánc az életük. Akik vállalják a lemondást, a küzdelmet, hogy érem kerüljön a nyakukba, mert hisznek abban, hogy amit csinálnak, az méltó, jó és fontos.
Gyerekek, akiknek álmaik valósulnak meg, mert sikerben, elismerésben és ezernyi élményben van részük. Az ő köszönő tapsaik, az ő tisztelgő felállásuk az, ami igazolást ad Szántó Péter könnyeinek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
