Hírek
2016. Augusztus 30. 13:45, kedd |
Helyi
Forrás: police.hu
Szemtanúkat keresnek!
A dunaújvárosi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 07030/1445/2016. bűnügyi számon eljárást folytat közúti baleset gondatlan okozása vétség miatt.
A jelenlegi adatok szerint egy ismeretlen személy 2016. augusztus 28-án 9 óra 10 perc körüli időben, Dunaújvárosban a Bocskai út irányából a Szórád Márton út irányába közlekedett ismeretlen rendszámú, fehér színű gépjárművével, majd a Dózsa György út és az Aranyvölgyi út kereszteződéséhez érve, vészfékezésére kényszerített egy menetrend szerint közlekedő Ikarus típusú autóbuszt. A hirtelen fékezés következtében a busz utasai közül többen elestek és súlyos sérüléseket szenvedtek. Az ismeretlen forgalmi rendszámú gépjármű vezetője megállás nélkül elhajtott a helyszínről.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság a baleset körülményeinek tisztázása érdekében várja mindazok jelentkezését, akik látták a balesetet, vagy annak körülményeivel kapcsolatban érdemleges információval rendelkeznek, hívják a 06/25/510-510-es telefonszámot, vagy névtelenségük megőrzése mellett tegyenek bejelentést a „Telefontanú” ingyenesen hívható, 06/80/555-111-es zöld számán, vagy a 107-es, illetve a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
