Hírek
2011. Január 28. 10:18, péntek | Helyi
Szép győzelem volt
Meggyőző játékkal, magabiztosan győzte le a székesfehérvári Alcoa csapatát a Dunaújvárosi REK női kézilabda csapata. Az újabb bajnoki pontokkal magabiztosan őrzik helyüket Radulovicsék a középmezőny elején.
A mérkőzés előtt egy helyezés és egy bajnoki pont volt az előnye az ötödik helyen álló Dunaújvárosi REK női kézilabda csapatának a hatodik Székesfehérvárral szemben. Ennek megfelelően kiélezett csatára volt kilátás a két szomszédvár megyei rangadóján. A tétnek megfelelően jól kezdtek az újvárosi lányok, és Ferling vezérletével sikerült három találatnyi különbséget rögtön az első percekben szerezni. A folytatás kiegyenlített játékot hozott, de a sérülés után lábadozó Raduloviccsal és Balogh Beával a soraiban tartani tudta a különbséget a csapat. A szünetre is maradt az előny, 15-11 arányú hazai vezetéssel fordultak a csapatok.
A második félidő eleje ismét a dunaújvárosi együttesé volt, pár perc alatt a sikerült megduplázni a különbséget. Gyakorlatilag már ekkor eldőlt, hogy a sérülésektől gyengített fehérvár ezen az estén nem lehet ellenfele Kiss Szilárd lányainak. A vége 29-22 arányú, szép győzelem lett, így a Dunaújváros REK csapatának sikerült leszakítani az üldöző Alcoat a bajnoki tabellán.
Dunaújvárosi REK – Alcoa FKC 29-22 (15-11)
Dunaújvárosi REK: Vig, Balogh 4, Radulovics 3, Gáspár, Takács D. 2, Ferling 6, Nagy I. 1. Csere: Győri (kapus), Erdősi 6, Jókai 4, Sári 3, Takács L., Velky. Vezetőedző: Kiss Szilárd.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi
AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA
Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.
2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi
A fejlesztés újabb állomása
Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét
2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi
Élsportolók jártak a Dózsa iskolában
Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.
2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi
Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége
Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.