Hírek
2013. November 29. 02:10, péntek |
Helyi
Forrás: a kép illusztráció
Szétrúgta a mentő térdét - pontosított
Olvasónk telefonált be, hogy a Római Krt 36. számú ház előtt csődület van, rendőrségi és mentőautók állnak.
A rendőrök nem mondanak semmit sem, hogy mire a felhajtás, mondván, hogy ők nem adhatnak az ottélőknek tájékoztatást.
Az önkéntes riporterünk végül is kinyomozta, hogy a ház tömbben rosszul lett egy néni, akihez a hozzátartozója mentőt hívott. ( A történet eddig a korábbival megegyezik, ám itt két szálra bomlik, kissé bonyodalmas lesz, de majd mindjárt megértik, hogy miért....)
A néni állapota rohamosan romlott, s a helyszínre érkező mentőknek már nem sikerült megmentenie az életét.
Rokonai - kulturális különbségük miatt - nagyon nehezen vették tudomásul, hogy szerettük életét nem tudták az egészségügyi szakemberek megmenteni, ennek hangot is adtak, s emiatt kellett a Római körúti házba rendőröket hívni. Akik jöttek is fénnyel és hanggal. A rokonokat lecsendesítették, majd távoztak. Azon a helyszínen azonban nem rúgták szét a mentő térdét.
Ám ugyanebben az időben egy másik helyszínen, egy cukorbeteg eszméletlen beteg, rohama közben valóban térden rúgta az őt segítő mentőt. A rádiós bejelentést meghallók félreértették a közlést, s értesítették a rendőröket, akik kimentek segíteni. Ott azonban csak egy eszméletlen beteget találtak a sértett segítő mellett.
Összegezve: Valóban volt térden rúgott mentő, valóban volt hőzöngő rokonság. Sajnos a néni valóban elhunyt, és jöttek-mentek a rendőrök is. De két helyszínen, két külön esemény történt, ám egy időben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:27, csütörtök | Helyi
BEJELENTETT MUNKAHELY NÉLKÜL, CSALÁSOKBÓL TARTOTTA FENN MAGÁT
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága befejezte a vizsgálatot egy székesfehérvári nővel szemben, akit jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja terhel.
2026. Január 09. 09:39, péntek | Helyi
A MAGYAR AUTÓKLUB FEJÉR VÁRMEGYEI RENDŐRÖKET JUTALMAZOTT
Év végi köszönet a közös munkáért.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
