Hírek
2011. November 19. 10:21, szombat |
Helyi
Forrás: Dunaújvárosi Főiskola Kommunikációs szak
Szoboravatás, divatbemutató és fogadás a Lorántffyban
Nagyszabású eseményen vehettek rész azok, akik csütörtökön délután ellátogattak a Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola és Szakiskolába.
Az iskola 35 éves fennállását ünnepelték az iskola vezetői tanárai diákjai és a megjelent vendégek.
35 éve iskola, 30 éve viseli Lorántffy Zsuzsanna nevét az 1976-ban kapuit megnyitó oktatási intézmény. A MÜM papírgyári tagozataként kezdte meg ellátni feladatát az azóta több szakkal is bővülő tanintézet. Sokoldalúságát a jubileumi műsor is bizonyította.
A mai délután más volt, mint a többi a Lóriban. A bejáratban az iskola diáklányai hostessként szorgoskodtak, segédkeztek az ünnepség akadálymentes lebonyolításában, a beregisztrálással. Egy teljesen szokatlan világ tárult elénk a tornaterembe lépve. Ízléses teríték, minőségi italok, figyelmes felszolgálók elegáns résztvevők jellemezték a gálát. A díszvendégek névre szóló helyeiket foglalhatták el az asztaloknál.
A színvonalas rendezvény az iskola énekkarának előadásával vette kezdetét. Elsőként saját számukat adták elő Vihar címmel, majd következett két ismert dal.
Ezt követően Dr. Deák Mária, a városi önkormányzat Oktatási Kulturális Ifjúsági és Sportosztályának igazgatója tartott pár perces beszédet.
A soron lévő műsorban A padlás című musicalből mutattak be részleteket tízedik és tizenegyedik osztályos tanulók.
Egy újabb zenés előadásnak lehettek szem és fültanúi a helyszínre érkezők. Farkas Krisztina tangóharmonikájával kápráztatta el a nézőket Louis Ferrari Domino című művével.
Faludy György versét, Michelangelo utolsó imája-át hallhattuk szívhez szólóan egy tizenegyedik osztályos tanulótól.
Az ünnepélynek itt még koránt sem volt vége, továbbra is nívós fellépések szórakoztatták a hallgatóságot. Mészáros Réka és Nagy Szimonetta csodálatos duóját kilencedik osztályos diákok tánca kísérte. Majd Kálnay Adél Kérdés című műve csendült fel Schnee Dóra tizenkettedik osztályos tanuló kiváló előadásában.
Egy fergeteges hip-hop tánccal pörgette fel a közönséget a saját koreográfiáját előadó Tóth Csilla. Majd a kelet varázsát hozta el nekünk két tehetséges tanuló, Molnár Noémi és Danyi Brigitta egy egzotikus hastánccal. Az előadás nem csak a férfiakat bűvölte el. Mind a koreográfia, mind az öltözet meglehetősen lenyűgöző volt.
A ceremónia befejezéseként a hölgyek nagy örömére egy tetszetős, igényes divatbemutatót tekinthettünk meg. A vendégek kis időre úgy érezhették, mintha egy divathéten lennének Londonban, Milánóban vagy akár New Yorkban az extravagáns, elbűvölő ruhakölteményeknek, hajkreációknak és a mesteri sminkeknek köszönhetően.
A lélegzetelállító gála záró eseményeként az iskola névadójának, Lorántffy Zsuzsanna mellszobrának avatása következett. A mellszobor még csak gipszformát ölthetett a nagyközönség előtt, jelenleg még gyűjtenek az emlékmű teljes befejezésére.
Ezután kezdetét vette a díszvendégek számára rendezett fogadás. Pompás teríték látványa tárult a meghívottak elé. Különféle ételkülönlegességek, mennyei desszertek és friss gyümölcsök közül választhattak, amiket minőségi borokkal, röviditalokkal vagy zamatos gyümölcslevekkel öblíthettek le a vendégek.
Remek rendezvénysorozatot tudhat maga mögött az immár 35 éves iskola vezetősége és a tanintézet tanulói. Hatalmas munkájuk áll ebben a kiváló gálában. A sokszínű esemény megtörte az unalmas hétköznapokat. Pompás délutánt tölthettek el, akik ellátogattak a jubileumi ünnepélyre.
Scneider Ildikó
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
