Hírek
2011. Február 18. 09:46, péntek | Helyi
Szoros játszmák, de vereség
Nem sikerült bravúrt elérnie a Kaposvár elleni bajnoki mérkőzésen a Dunaferr SE röplabda csapatának, Ruffing Péter tanítványai hazai pályán szenvedtek vereséget.
A bajnoki címvédő Kaposvár ellen lendületesen kezdtek a hazai fiatalok, és az első játszma közepéig vezettek is a vendégekkel szemben. A játékrész közepén azonban egy jó nyitássorozattal a Kaposvár jelentős előnyt szerzett, és azt meg is tartotta a szett végéig. (21-25). A második felvonásban ismét a hazai gárda kapta jobban el a fonalat, és az első pontokat ismét az újvárosiak szerezték. A rövidzárlat ismét a játszma közepén érkezett el a hazai gárda játékába, ezt kihasználva feljött a Kaposvár. A szett végéig fej-fej mellett haladt a két csapat, de a végén a címvédő bírta ismét jobban az idegek csatáját. (23-25)
A harmadik, és egyben befejező játszma két egyenlő csapat csatáját hozta, de a szerencse ezúttal sem állt a piros-fehér mezes együttes mellé. Hiába volt agy harc a pontokért, a döntő pillanatokban ismét a vendég együttes volt magabiztosabb. A játékot ismét 23-25-re hozta a Kaposvár, és ezzel az összecsapást is megnyerte 3-0 arányban. Ezúttal a tisztes helytállás nem hozott pontot a Dunaferrnek.
Dunaferr SE – Kaposvár 0-3 (-21, -23, -23)
Ezek érdekelhetnek még
2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi
AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA
Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.
2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi
A fejlesztés újabb állomása
Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét
2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi
Élsportolók jártak a Dózsa iskolában
Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.
2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi
Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége
Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.