A Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség már hétfőn bejelentette, hogy tárgyalásra alkalmatlannak tartja és elutasítja a bérfejlesztési ajánlatot, és február 20-án 13 órától a Dunaferr Társaságcsoport területére határozatlan idejű általános sztrájkot hirdet. A Dunaferr Ifjúsági Szervezet kedden szintén elutasította a cégvezetés ajánlatát és csatlakozott a sztrájkfelhíváshoz.

Az ISD Dunaferr Zrt. keddi állásfoglalása szerint a szakszervezeti követelés és a cégvezetés által ajánlottak között a különbség olyan kis mértékű, amely miatt nem szabadna kockáztatni a cég jövőjét.

Hogy miért látom aggályosnak a történteket? Ugyan nem lehet egyik fél fejébe sem látni, de azért a tényekből következtetéseket lehet levonni...

Mert mi van akkor, ha a menedzsment provokál, ha későbbi nagyobb arányú leépítéseket, a fejlesztések elmaradását egyszerűen rá fogja tolni majd az érdekképviseletekre?

Régebben az ilyen bértárgyalásos sztrájkolósdik - ahogy az érintettek mesélték - meghatározott koreográfia szerint zajlottak. Az érdekképviseletek figyelmeztettek egy-két órát, abból baja senkinek sem lett, a végén a menedzsment engedett odáig, ameddig különben is elment volna, s így mindenki mindenkivel baromira elégedett volt.

De most valahogy nem ez van a levegőben...

Ebben a sztrájkban ugyanis nem csupán a bér- és szociális megállapodások vannak, ez a sztrájk valójában a bizonytalanságról szól.

Volt egy beharangozott leépítés, volt egy megigért fejlesztés, s az egész lebegtetve van. Nem lehet tudni, mi és ki maradhat.. és meddig? A hosszú ideje elhúzódó bizonytalanság a lehető legrosszabb megoldása a dolgoknak, ráaásul van olyan olvasata is, hogy maguk a döntéshozók sincsenek tisztában azzal, hogy tulajdonképpen mit akarnak és miért.

A legfontosabb olvasata a történéseknek elsőként a vezetéssel szembeni bizalomvesztés... ( van olyan érzésem, hogy nagy-nagy csodának kell lenni, hogy a "balhét" követően a tulajdonosok ne hozzanak vezéráldozatot.)

Esetlegesség bizonytalansága van a levegőben. Ezért főképp a menedzsment sorozatosan elhibázott, s végig nem gondolt kommunikációja a felelős.Beharangozták azt, amit nem gondoltak végig, vagy nem volt kompetenciájuk végrehajtani.

Mindemellett olyan helyzetet teremtettek a bértárgyalások alatt, amellyel egyszerűen falhoz szorították az érdekvédelmi szervezeteket, s nem adtak nekik más lehetőséget, mint a nyílt és nyilvános harcot.

Persze előfordulhat, hogy ez nem véletlen...Ha a menedzsment a kormány fele történő zsarolásnak szánja az itt történteket, s az érdekképviseleteket felhasználva próbálnak nagyobb előnyhöz hozzá jutni. Bár abszurdnak tűnik, de valljuk be az elmúlt időszak eseményeit figyelve, hogy ezt a lehetőséget sem lehet teljes mértékben kizárni...

Ha kívülről- belülről ( mint városlakó) szemléljük a történéseket , és ezek menetét a végeredmény több esélyes lehet, s egyik sem tűnik túlságosan kedvezőnek.

Mert mi van akkor, ha nem csupán arról van szó, hogy ennyire nem értenek a főépületben és azok tulajdonosainál a válságkommunikációhoz? Mi van akkor, ha a végén úgy adják meg, amit az érdekképviseletek kérnek, hogy annak több áldozata lesz?

Itt nem az inflációról és annak bérekbeni megjelenéséről szól már a történet.. Egy vállalat dolgozóinak bizonytalanságáról, amely egy egész városra rányomja a bélyegét.

Ebből adódóan a sztrájk csak egy állomása a folyamatoknak. Hát, ezért figyelem én egészen nagy aggodalommal a történéseket.