Hírek
2016. Július 06. 15:05, szerda | Helyi
Szúnyoggyérítési program
Az országos szúnyoggyérítési program harmadik hete lezárult, a következő héten a tervek szerint több, mint 46 ezer hektárt kezelnek légi és földi kémiai eljárással, illetve biológiai módszerrel.
A program negyedik hetében várhatóan a szúnyoggyérítésa Szigetközben (Mosonmagyaróvári és Győri kistérség), a Balatonnál, a Dunakanyarban, valamint Csorna és a Csepel-sziget térségében, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyében, illetve Budapesten és Pécsett zajlik.

Az elmúlt héten Békés, Tolna és Zala megyében, valamint a dunaújvárosi térségben hajtottak végre kiterjedt kezeléseket. Az esős időnek, illetve az utáni következdő meleg időjárásnak köszönhetően megnőtt a szúnyogpopuláció, azonban a tenyészőhelyek kiterjedtsége csökkenőben van.
Biológiai lárvagyérítést a Duna mentén és a Szigetközben végeztek. A folyó vízszintjének csökkenése következtében ugyanis megnőtt az ideiglenes tenyészőhelyek száma. Az időjárás kedvező volt, így a program a tervek szerint haladt.A Szigetközben a továbbra is jelentős szúnyogártalom miatt földi kémiai kezeléseket hajtottak végre, továbbá a még mindig tömegesen kelő szúnyogok miatt ezen a héten teljes körű, légi és földi védekezéseket fognak végezni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
