A szórakoztató irodalom műfajában ismertté vált írónő, miként ő maga fogalmaz, mentális egészsége megőrzése érdekében ült le írni, pár- és álláskeresési kudarcai közepette. Szabadúszó újságíróként kereste boldogulását, s attól érkezett meg a siker, amitől a legkevésbé várta. Elkészült a kötet, s a naiv elbeszélésként indult mű regénnyé terebélyesedett, s a kiadást követő rövid idő elteltével bestsellerré vált. A százötvenezres példányszám eladása azt mutatta, hogy igény van az így megírt, női témájú könyvekre. Az ihletet Helen Fielding „Bridget Jones naplója” adta, s az önéletrajzi vonatkozású, humoros hangvételű, a pátoszt mellőző, szórakoztató regény műfajánál fogva Rácz Zsuzsa kötetével bevonult a hazai kortárs szépirodalomba. Igaz, a férfiközpontú irodalmi kánon távolságtartással fogadta a fiatal írónőt, s a siker felszínre hozta az ilyenkor szokásos fanyalgó hangokat is.

A szerző az első kötet filmre vitt változatával korántsem volt elégedett. Nehezményezte, hogy az általa teremtett, vérbő humorral, öniróniával megáldott, csetlő-botló, a korlátaival tisztában levő okos nőből a férfi alkotói kollektíva egy buta libát kreált.

A humoros női írók sorában úttörő szerepet betöltő Rácz Zsuzsa a női olvasók szeretetének és biztatásának engedve látott neki a második kötetnek – Nesze Neked Terézanyu! -, amely kiadása sem volt ráfizetéses. Az új élethelyzet – egy társ melletti elköteleződés, gyereknevelés, család és karrier közötti zsonglőrködés – adott ihletet a következő kötethez, amely valóban regénynek készült. Itt már szerkesztő is fogta a kezét – Szántó Erika személyében – így kevesebb lett benne az ösztönösség. A harmadik kötet témája a női helytállás a megkülönböztető társadalmunkban. S ahhoz, hogy megírja, valamennyi időre félbe kell szakítania szupervízori munkáját, ugyanis „hivatásos segítőként” segít azoknak az embereknek, akik másokon segítenek. Ugye milyen Terézanyus?

Szente Tünde