Hírek
2010. Szeptember 06. 20:58, hétfő |
Helyi
Forrás: Dolman
Titánok harca
Véget ér az alapszakasz a Dunaújváros Gorillaz számára, a honi amerikai futball bajnokság első osztályában. A mieink, a tavaly még két csapattal kiálló, azonban azóta jócskán meggyengült Budapest Titans együttesét fogadják, szombaton
A két gárda eddig egyszer találkozott egymással, de akkor rögtön két ízben meg is méretett mindkét csapat. A Szolnoki Aréna kupán, először a fővárosiak, majd a bronzéremért folyó harcban a dunaújvárosiak bizonyultak jobbnak.
Az ezüsthátúak mérlege, eddig három győzelem, és két vereség, amivel éppen lecsúsztak a rájátszást érő, alapszakaszbeli negyedik helyről. Fiaink előbb a szezon nyitón szenvedtek vereséget, az Újbuda Rebels ellenében, legutóbb pedig a Budapest Cowboys gárdája múlta felül a mieinket. Tegyük hozzá, hogy a tehenészek, jóval magasabban rangsorolt csapat, ám ez a játék képén, a vereség ellenére sem látszott meg. A Gorillák mindkétszer végig partiban voltak ellenfeleikkel, ami bizonyítja, hogy joggal kopogtatnak a rájátszás képzeletbeli ajtaján.
Amíg az emberszabásúak épp, hogy lemaradtak a rájátszásról, addig a titánok a kiesés ellen küzdenek. Eddig egy győzelmet és négy vereséget tudhatnak magukénak a budapestiek. Így a cél mindkét csapat számára a mérleg javítása, a mérkőzés esélyese ugyan a Gorillaz, de az amerikai fociban bármi megtörténhet.
A titánok harca szombaton délután 15 órai kezdettel veszi kezdetét, a standion melletti edzőpályán.
Bár a felnőtteknél véget ér az idény, a junioroknál még csak most kezdődik. Csapatunk sikeres tárgyalásokat követően a Fehérvár Enthronerssel indít közös junior csapatot, Fejér Junior fantázia néven. A Tizennyolc év alattiaknál kilenc csapat küzd az elsőségért, köztük a fejér megyei alakulat is. A fiatalok bemutatkozása múlthét szombaton lett volna, azonban ez elmaradt mivel a Debrecen Gladiators lemondta a mérkőzést, ennek pótlásáról később döntenek.
Programajánló megtekinthető ide kattintva.
(lz)
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
