Hírek
2011. November 08. 07:00, kedd |
Belföld
Forrás: Orientpress.hu
Tízezer nyerőgépet adtak vissza, az iparág felét tönkretette a magas játékadó
Immár kijelenthető: a csőd szélére sodorta az ötszörösére megemelt, Európában is példátlan mértékű játékadó a szerencsejátékkal foglalkozó magyar vállalkozókat – jelentette be a Magyar Szerencsejáték Szövetség.
A törvény november elsejei hatályba lépésének köszönhetően több mint 10 ezer pénznyerő automatát adtak le az üzemeltetők.
A szakmai szervezet szerint a közeljövőben a következmények még tragikusabbak lesznek, mint ami most látható az adatokból, hiszen a piac fele már most becsődölt, és ez még csak a kezdet. A Magyar Szerencsejáték Szövetség elnöke, Schreiber István szerint a gépleadási hullámból előrevetíthető, hogy 1200 magyar vállalkozás mehet tönkre, mert nem tudják kitermelni a nyerőgépek után fizetendő 500 ezer forintos havi fix játékadót. Schreiber István úgy véli, a nyerőgépek forgalomból való kivonásával egyenes arányban a következő negyedévben mintegy tízezer játékteremként is üzemelő vendéglátóhely ugyancsak megszűnhet, az alkalmazottakat pedig el kell küldeni. „Az előzetes felméréseink szerint január végére, február elejére minimum 20 ezer munkanélküli kerül majd ki ebből az iparágból annak következtében, hogy az automaták kivonásra kerültek. Tavaszra ez a szám a 30 ezret is elérheti. Ezek az emberek abban a szerencsejáték iparágban dolgoztak, amely az elmúlt húsz évben 60 ezer embernek biztosított állandó munkahelyet” – közölte az MSzSz elnöke.
Schreiber István elmondta azt is, hogy azoknak a vállalkozásoknak a többsége, akik még nem adták vissza a gépeiket novemberben fognak szembesülni azzal, hogy nem tudják kitermelni az ötszörös adót. Schreiber kiemelte: a Magyar Szerencsejáték Szövetség elhatárolódik attól, hogy a jelenleg átlátható, szigorúan szabályozott nyerőgépipar mellett kialakuljon a fekete piac a törvények és a játékos-védelem megkerülésére.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Július 25. 07:00, szombat | Belföld
Semjén Zsolt: a KDNP akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja és minden verzióra készen áll - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke pénteken Tusnádfürdőn újságíróknak.
