Városlista
2019. október 15, kedd - Teréz

Hírek

2019. Június 16. 09:08, vasárnap | Belföld
Forrás: mti

Több mint 600 hajót várnak az idei tókerülő vitorlásversenyre

Több mint 600 hajót várnak az idei tókerülő vitorlásversenyre

A szervezők több mint 600 hajót várnak Európa leghosszabb és legrégebbi tókerülő vitorlásversenyére, az 51. Kékszalag Nagydíjra, amely július 18-án reggel 9 órakor rajtol Balatonfüredről.

Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke az esemény pénteki sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a tavalyi 50. Kékszalagra rekordnak számító 681 hajó adta le a nevezését és 545 csapat ért be a célba, a visszajelzések alapján pedig bízik abban, hogy idén is sokan rajthoz állnak majd közülük. Kiemelte: az idén két évfordulót is ünnepelnek.

"Egyrészt az első Kékszalagot 85 évvel ezelőtt, 1934-ben rendezték meg, másrészt idén 90 éves a Magyar Vitorlás Szövetség, amely Európában az elsők között alakult meg" - hangsúlyozta az elnök, aki szerint a Kékszalag nemcsak a vitorlázás, hanem a Balaton ünnepe is. Hozzátette: a verseny attól érdekes, hogy klasszikus és modern hajók egyformán részt vehetnek rajta.

Zolnai György, a főszponzor Raiffeisen Bank vezérigazgatója kifejtette, azért álltak a Kékszalag mellé, mert a verseny szellemisége és célcsoportja összhangban van a pénzintézet alapértékeivel és ügyfélkörével, ráadásul több mint tíz éve támogatják a Majthényi, Domonkos világbajnok kettőst.

Holczhauser András, a szövetség főtitkára elmondta, hogy a verseny a hagyományoknak megfelelően a Balatonfüred - Balatonkenese - Siófok - Tihanyi-szoros - Keszthely - Balatonfüred útvonalon halad majd, amely az első Kékszalag óta változatlan. Hangsúlyozta, hogy nemcsak az abszolút legjobbakat díjazzák, hanem az egyes hajóosztályokét is, így összesen 27 kategóriában osztanak érmeket. Hozzátette: ismét számos vizes és vízparti kiegészítő programot szerveznek, s ezek keretében július 20-án a balatonfüredi Vitorlás téren Berecz Zsombor Finndingi világbajnokkal is személyesen találkozhatnak a sportág szerelmesei.

A főtitkár tájékoztatása szerint a verseny első napját élő televíziós közvetítés formájában lehet majd követni az M4 Sporton. Hozzáfűzte: fontos újdonság, hogy idén a nyomkövetést a Kwindoo mobiltelefonos applikációja biztosítja, így nemcsak a honlapon, hanem mobileszközökön is követhető lesz a verseny.

A 13-szoros győztes Litkey Farkas kiemelte, ennek az újításnak köszönhetően minden hajóosztályban végig nyomon lehet kísérni a pillanatnyi állást.

"Olyan izgalmas lesz a verseny, mint még soha" - jelentette ki Litkey, aki szerint a Kékszalag varázsát az adja, hogy egy nyitott verseny, nagy nevekkel, és attól különleges, hogy olyan hajók is összemérik az erejüket, amelyek máskor nem találkoznak.

Az idei Kékszalag esélyesei között Litkey Farkas mellett a német Roland Gäblert, valamint a tavalyi győztes hajót, a Saframot megvásároló Váradi Szabó Jánost emlegetik.

A Kékszalag időrekordját az Opel Fifty-Fifty tartja, ez a hajó 2014-ben 7 óra 13 perc alatt teljesítette a távot.

Ezek érdekelhetnek még

2019. Október 15. 08:26, kedd | Belföld

Fiktív lakcímek miatt megismétlik a választást Nyéstán

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nyéstán 30 napon belül megismétlik az önkormányzati választást: fiktív lakcímmel rendelkező szavazók miatt nem valós az eredmény

2019. Október 15. 05:00, kedd | Belföld

A ferihegyi gyorsvasút megépítését és a cukor megadóztatását sürgeti a jegybankelnök

A ferihegyi gyorsvasút mielőbbi megépítését, cukoradó kivetését, illetve a termékenységi problémákkal küzdő, gyermekre vágyó nők kezeléseinek állami támogatását sürgeti legfrissebb írásában a Magyar Nemzeti Bank elnöke,

2019. Október 15. 05:00, kedd | Belföld

Vádat emeltek egy érkező vonattal szemben szerelvényt elindító vasutas ellen

A vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetése miatt emeltek vádat Zalaegerszegen egy vasutas ellen, aki tavaly decemberben figyelmetlenségből egy vonattal szemben indított el egy szerelvényt, de ütközés nem történt

2019. Október 14. 16:00, hétfő | Belföld

A világ 118 országából érkeznek vendégek a Víz Világtalálkozóra

A két korábbi rendezvényhez képest többen, 118 országból több mint 2300-an jelentkeztek a kedden kezdődő Budapesti Víz Világtalálkozóra