Városlista
2026. április 30, csütörtök - Katalin, Kitti

Hírek

2023. Március 28. 12:36, kedd | Belföld
Forrás: mti

Úgy tűnik, nem lesz vége az inflációnak, a cégek háromnegyede áremelést tervez

Úgy tűnik, nem lesz vége az inflációnak, a cégek háromnegyede áremelést tervez

A legalább 20 főt foglalkoztató cégek közel háromnegyede véli úgy, hogy árat fog emelni a közeljövőben egy kutatás szerint.

Az áremelésre készülő vállalkozások több mint harmada 6-10 százalékos, valamivel több mint negyede 11-15 százalékos, ötöde pedig 1-5 százalékos emeléssel számol - ismertette januári felmérésének eredményeit kedden az MTI-vel az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI).

A cégek 12 százaléka nagyobb, 16-20 százalékos, 5 százaléka pedig 20 százalékot is meghaladó mértékű áremelést tervez.

A kisebb vállalkozások, a gazdasági szolgáltatásokat nyújtó, a nem exportáló, illetve a tisztán hazai tulajdonú cégek magasabb, míg a nagyobb vállalatok, a kereskedelmi, a részben exportáló, illetve a külföldi tulajdonban lévő cégek alacsonyabb áremelésben gondolkodnak - tette hozzá a jelentés.

Az áremelést tervező cégek 93 százaléka már 2023 első negyedévében emelni fogja az árait. Korábban tervezik végrehajtani az áremelésüket a nagyobb cégek, valamint a feldolgozóipari és a gazdasági szolgáltatást nyújtó vállalatok, míg a kisebb vállalkozások és az építőipari cégek időben későbbre tolják áraik emelését - tették hozzá.

A vállalkozások többsége szerint az áremelést nagyon vagy teljes mértékben az energiaköltségek (70 százalék), a munkaerőköltségek (69 százalék) és az alapanyag- és anyagköltségek növekedése (69 százalék) határozza meg.

Ami pedig az üzleti eredményt illeti, a megkérdezettek csaknem négytizede (38 százalék) szerint a nyereségesség idén nem fog változni a tavalyihoz képest, míg a nyereségesség mértékének növekedésére a vállalatvezetők 27 százaléka számít. A cégvezetők tizede nem vár nyereséget az idei évben. További negyedük a tavalyi nyereséghez viszonyítva jelentős (6 százalék) vagy kisebb mértékű (19 százalék) visszaesésre számít.

Az építőipari cégek 15 százaléka és a feldolgozóipari cégek 14 százaléka egyáltalán nem számít nyereségre. A kereskedelmi cégek 43 százaléka a nyereség csökkenését várja, míg a gazdasági szolgáltatást végző vállalatok körében a többi ágazathoz képest kimagasló, 39 százalék, a nyereség növekedését várók aránya - állapította meg legfrissebb kutatása alapján az MKIK GVI.

Fotó: Pixabay

Címkék: áremelés, gazdaság

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld

Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld

Magyar Péter: hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével

Hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével - közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt szerdán este a Facebook-oldalán.

2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld

Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról

Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról