Hírek
2016. Március 31. 14:20, csütörtök | Sport
Új év, új lehetőségek
SOLID Racing Team – Eger Rallye 2016. 04. 01-03.
Kondella Péter – Szilassy Arnold, Mitsubishi Lancer Evolution IX.
A tavalyi sikertelen évet követően idén is maximális erőbedobással készülünk a bajnoki futamokra. A sikeres idénykezdés érdekében a verseny előtt volt alkalmunk tesztelni azt a versenyautót, amivel a 2016-os bajnoki futamokon fogunk rajthoz állni. Ebből következik, hogy típust nem, de technikát váltottunk. A teszt alkalmával megtapasztaltuk, hogy az autó képes a jó eredményre, és a biztos célba érkezésre. Azt is felmértük, fejlődnünk kell még ahhoz, hogy ezt ki is tudjuk belőle hozni.
Magabiztossággal tölt el, hogy ilyen műszaki-, és technikai háttérrel kezdhetjük meg az idei szereplésünket. Az ORB 3-as kategóriája közel 20 párosból áll, ezért sokat kell dolgoznunk ahhoz, hogy ennek az első felében végezhessünk.
Az egri szakaszok közül kevés az, amelyen már versenyeztem. A pályák feldolgozására jobban fogok koncentrálni, Arnold pályaismerete sokat fog segíteni a jó itiner elkészítésében.
Számunkra a Dobó téri rajtceremónia méltó kezdése a bajnoki idénynek, melyen hosszú várakozásokat követően végre részt tudunk venni.
Reméljük, hogy a versenyt követően is hasonlóan pozitív hangulatban tudunk nyilatkozni mind az átélt élmények, mind az elért eredmények tekintetében. – tette hozzá Kondella Péter
Partnereinknek köszönjük az együttműködést: AVANZO-TRADE Kft. – The Body Shop; Ecoffice Technology Kft. – Sigillanda, PaperCut; EGROKORR Festékipari Zrt.; ExcelIT Informatikai Szolgáltató és Tanácsadó Kft.; Evolution Consulting Képzési és Tanácsadó Kft.; FPO Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – Ozone, Gaming Gear; GLOBAL-UNION Irodatechnikai Kft.; KYOCERA – The new value frontier; Innovitas Közhasznú Nonprofit Kft.; Laurus-Consulting Szolgáltató Kft. – CORTESIA GROUP; Termelői méz; Rowa Chemical Kft. – BLACKFAST; RAIKER – www.raiker.hu ; Gigabit Kft – Next Generation Group; Hetényi Pincészet; Mastersoft Technologies Kft.; Nagy Béla e.v. – liftszerviz; Dokutech Center Kft.; Fest Group Kft.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 07:49, szerda | Sport
MOL Magyar Kupa - Az FTC a duplázásért, a Paks a történelmi sikerért hajt
A Ferencváros a duplázásért, míg a Paks története legnagyobb sikeréért küzd a labdarúgó MOL Magyar Kupa szerdai döntőjében.
2024. Május 14. 15:04, kedd | Sport
EURO-2024 - Rossi kihirdette 26 fős keretét
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 26 fős keretét a németországi labdarúgó Európa-bajnokságra, illetve öt tartalékot jelölt meg.
2024. Május 13. 06:00, hétfő | Sport
Férfi kézilabda vb-selejtező - A magyar válogatott kettős győzelemmel jutott ki a tornára
Az olimpiai kvótás magyar férfi kézilabda-válogatott kettős győzelemmel jutott ki a jövő évi világbajnokságra, mivel 36-23-ra nyert Litvánia ellen a selejtező vasárnapi visszavágóján, Veszprémben.
2024. Május 13. 06:00, hétfő | Sport
Tour de Hongrie - Poelsé a záróetap, Nys az első belga sárga trikós, Dina a legjobb magyar
Thibau Nys nyerte a 45. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi zárószakaszán Wout Poels diadalmaskodott.