Városlista
2026. július 25, szombat - Kristóf, Jakab

Hírek

2014. Január 27. 22:58, hétfő | Helyi sport
Forrás: Futsal-hungary

Újabb pontok a Green Petnél

Újabb pontok a Green Petnél

Győzelemmel debütált Búzás Attila, a DF Green Pet FC új szakmai igazgatója. Az NB II-es férfi futsal 17. fordulójában a PAFC csapata látogatott Dunaújvárosba, akik igen keményen küzdöttek, de végül a hazaiaknál marad a 3 pont.

Nehezen indult a sérüléssel, s eltiltásokkal is küszködő hazai csapat számára az első félidő, mivel a piliscsabai együttes már a harmadik percben magához vette a vezetést, Laky révén. Amit hosszú idő után követett egy újabb találat, Puskás volt eredményes. Azonban ébredtek a fehérben játszó mieink is, így Rozsos, mintegy 12 másodperc alatt válaszolt – habozás nélkül megcélozta Mihályi hálóját, s talált, s ezzel megszerezte csapata első gólját. A szünetben helyrekerültek a dolgok, s egyre inkább úgy tűnt, hogy sikerül leküzdeni magunkat – foglalta össze Nagy Attila edző a mérkőzést követően.
A folytatásban gyorsított a tempón a hazai csapat, s nagyobb vállalkozó kedvvel játszott, aminek első jele Facskó lendületes gólja volt a 24. percben. Rozsos folytatta ahol abbahagyta, mondhatni és két perccel később már háromra növelte a Green Pet góljainak számát.

A PAFC persze nem adta könnyen magát, tartotta az iramot, illetve Mihályi sokszor résen volt, és hárított. Nem úgy, mikor túl a 30. percen Facskó megint kedvet kapott, lőtt, talált. A fonalat eztán Ivacs kapta el s innentől kétpercenként lőtt egyet, egy mesterhármast – ha már erre járt. Az ’órához’ igazodva Zemankó is feliratkozott a góllövő listára, s zárásképp Facskó lőtte a főiskolai csapat kilencedik gólját.


Így a Green Pet FC tovább erősítette második helyét a tabellán és a rájátszás gondolata is egyre inkább előtérbe kerül. Addig viszont a Göd, a Romhány a váciak és a Dream Team is okozhatnak nehézségeket. Reméljük, a fiúk ugyan ilyen elánnal játszanak majd idegenben is; legközelebb itthon pedig március 3-án láthatjuk őket az Újpest ellenében.

DF Green Pet FC: Lieszkovszky Zalán, Szabó Gergely, Schrancz László, Ivacs Gábor, Németh Tamás, Facskó József Tamás, Rozsos József, Tóth Árpád, Horváth Ádám, Rigó László,
Gólok: Rozsos (2), Facskó (3), Ivacs (3), Zemankó

PCSLE: Mihályi Gergő, Sersznyev Richárd, Laky Richárd, Méhes Norbert, Balogh Richárd, Petrecz Attila, Madar Bence, Balázs János, Puskás Tibor, Fűrész Béla
Gólok: Laky, Puskás, Balogh

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 25. 12:00, szombat | Külföld

Franciaországban több mint 140 ezer embert telepítettek ki az erdőtüzek miatt, az államfő a hadsereg mozgósítását kérte

A Franciaország délnyugati részén pusztító erdőtüzek miatt az elmúlt két napban mintegy 141 ezer embert kellett kitelepíteni a belügyminiszter szerint.

2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld

Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél

Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.

2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld

Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében

Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.

2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld

Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.