Hírek
2013. Október 06. 01:59, vasárnap | Helyi
Ünnepel a zeneiskola
Ha 60 éve tartó házasságról lenne szó, azt mondanánk, yémántlakodalmát ünnepli a pár. Lakodalom ugyan nincs, de ünnepli jubileumát a zeneiskola.
A MÚLT:
Dunaújvárosban 1953-ban úgy döntöttek, hogy az épülő szocialista városban példamutató értéket kell teremteni a kultúra területén is. Ezért alig pár évvel építésének megkezdése után már zeneiskolája is volt a városnak. Az intézmény első igazgatója Balogh Lászlóné énektanárnő volt. Az iskola feladata első pillanattól kezdve többrétű: az oktatás ellátása mellette a kulturális élet központját alkotni, a zenei ízlést formálni.
A JELEN:
A zeneiskolában a kezdetek óta szinte minden tanszak, illetve hangszer jelen volt, mindenki megtalálhatta a számára legmegfelelőbb képzést. Mára a lehetőségek csak bővültek, s ez által a tehetségek felfedezése, művelt, zeneértő és zeneszerető gyermekek sokaságának nevelése válik lehetővé. Célunk, hogy a nálunk dolgozó, magasan képzett pedagógusok munkájával gyermekközpontú művészeti nevelést végezzünk. Munkánk során figyelünk a gyermekek egyéni sajátosságaira, kreativitásra, kitartásra, csoportban való gondolkodásra neveljük őket, a művészet eszközein keresztül.

A zeneiskola égisze alatt működik a Dunaújvárosi Szonáta Zeneművészeti Alapítvány.
A hatvan éve töretlenül vallott működési elvek jelenleg is élnek, Moravecz Attila a zeneiskola jelenlegi igazgatója két éve áll az intézmény élén. Az ő ténykedésének köszönhetően megmaradtak a régi értékek, s létrejöttek újak, melyek a mai kor elvárásainak megfelelve kívánják őrizni a zeneiskola jó hírnevét. Az igazgató életre hívta a - névadónk tiszteletére- Sándor Frigyes nevét viselő díjat, melyet a városban és környékén a zenei életben kimagasló teljesítményt nyújtó felnőtt és diák kap meg minden év áprilisában, a Sándor Frigyes Héten. Neves előadóművészek részvételével az iskola immár három éve rendezi meg az újévet köszöntő gálakoncertet, s nem lesz ez másként 2014 januárjában sem.

Városunk művészeti iskolája, a Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola, 2013 októberében ünnepli fennállásának 60. évfordulóját. A jubileumi évet számos rendezvénnyel szeretnénk emlékezetessé tenni, az ott dolgozó zenepedagógusok és az intézmény növendékeinek bevonásával. A sorozat kezdete október 14-e. A jubileumi hét kínálata: hangszerkiállítás, várostörténeti fotókiállítás, a zeneiskola jelenlegi növendékeinek koncertje, a volt növendékek fellépése- akik már elismert művészek ország, sőt világszerte- illetve a művésztanárok ünnepi hangversenye.
Az említett eseményekre az idei tanévben is várunk szeretettel mindenkit! Ünnepeljék velünk a születésnapot!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
