Hírek
2020. Szeptember 24. 07:01, csütörtök |
Külföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Űrszeméttel való ütközés elkerüléséért manőverezett az ISS
Elkerülő manővert hajtottak végre a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) dolgozó asztronauták kedden, hogy megakadályozzanak egy űrszeméttel való ütközést - közölte a NASA amerikai űrhivatal.
A két és fél perces műveletben amerikai és orosz repülésirányítók dolgoztak együtt azon, hogy az ütközés elkerülése érdekében átállítsák az állomás röppályáját és távolabb irányítsák azt - írja a Phys.org.
Az űrszemét 1,4 kilométeres távolságon belül haladt el az ISS mellett.
Az asztronauták háromtagú - két orosz és egy amerikai űrhajósból álló - csapata az űrállomást a Szojuz űrhajó közelébe irányították a manőver kezdetén, hogy szükség esetén evakuálhassanak. A NASA kiemelte, hogy "nagymértékű elővigyázatosságból" tették meg ezt a megelőző intézkedést.
Az asztronauták ezt követően visszatérhettek általános feladataikhoz.
A veszélyt jelentő űrszemét egy 2018-as japán rakéta egy darabja volt - közölte Jonathan McDowell asztronauta a Twitteren. A rakéta tavaly 77 darabra hullott szét.
Az ISS a Föld felett mintegy 420 kilométerre, óránként több mint 27 ezer kilométeres sebességgel kering. Ekkora sebességnél még a legapróbb objektum is súlyosan károsíthatja a napelemeket vagy az állomás más burkolati elemét.
Ilyen típusú manőverekre rendszeresen szükség van. A NASA közlése szerint 1990 és 2018 között 25 ilyen operáció zajlott le. Jim Bridenstine, a NASA vezetője szintén a Twitteren azt közölte, hogy ez idén az ISS harmadik ilyen manővere.
Egyre többször lesz szükség hasonló intézkedésekre, mivel a Föld körüli pályát egyre nagyobb mértékben szennyezik műholdak, rakéták vagy más, az elmúlt 60 évben az űrbe kilőtt objektumok darabjai.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld
NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb
Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére
2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld
Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát
Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -
2025. December 03. 07:39, szerda | Külföld
Ukrajnai háború - Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások a Kremlben
Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások kedden a Kremlben az ukrajnai rendezésről.
