Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2010. Szeptember 27. 20:27, hétfő | Helyi

Vádat emeltek a késelő tanárnő ellen

Vádat emeltek a késelő tanárnő ellen

Mint arról július utolsó napján híre kelt, életveszélyesen megsérült az a 16 éves lány, akit a Bánki Gimnázium 34 éves tanárnője szúrt meg Dunaújvárosban, miután az általa ismert fiatal az éjszaka folyamán lakásának konyhaablakán

Kicsit az előzményekről, a rendőrségi akták alapján:

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Ügyeletére július 31-én hajnali fél három környékén tett bejelentést egy nő Dunaújváros, Szórád Márton út egyik földszinti lakásából, hogy egy ismerőse az ablakát ütögeti, és rendőri segítséget kér.

A járőrök azonnal a megadott címre mentek, de a lakás közelében senkit nem találtak.

Egy negyedóra múlva már a mentőktől érkezett jelzés azzal kapcsolatban, hogy a Szórád Márton úton egy földszinti lakás ablakán keresztül mellkason szúrtak egy fiatal lányt.


A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán indított nyomozás során megállapítást nyert, hogy a 16 éves mellkason szúrt lány az éjszaka folyamán felkereste a Szórád Márton út egyik földszinti lakásában lakó hölgy ismerősét, és az ablakán kopogtatva, dörömbölve be akart jutni hozzá, hogy beszéljen vele. A tulajdonos azonban nem akarta beengedni, és többször távozásra szólította fel.

Amikor ennek nem tett eleget, a rendőrséget is felhívta. Mire azonban a járőrök kiértek, a lány – aki hallotta a segélyhívást – eltávozott a ház elől. A rendőrök távozása után rövid idővel azonban visszatért a lakáshoz, és továbbfolytatta a dörömbölést.

Amikor a tanárnő kinyitotta az ablakot, és ismételten megkérte, hogy távozzon, mert nem akar vele beszélni, a lány már a konyhaablak rácsára is felkapaszkodott. Ezt követően a nő már nem szólt a rendőröknek, hanem felvett egy konyhakést, amivel többször kiszúrt az ablakon keresztül. Az egyik szúrás eltalálta a lány mellkasát, aki ennek során életveszélyesen megsérült.

A mentők a 16 éves dunaújvárosi lányt a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházba szállították, ahol életmentő műtétet hajtottak rajta végre, majd ezt követően az Intenzív Osztályra került. Azóta már hazaengedték a kórházból.

A 34 éves dunaújvárosi nőt a nyomozók életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésével gyanúsították meg. Az elkövető kihallgatása során elismerte, hogy megszúrta a 16 éves lányt, de elmondása alapján nem akarta megsebesíteni, csak el akarta ijeszteni. A nő szabadlábon védekezik.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a két hónappal ezelőtt indított büntetőeljárás során kihallgatta az üggyel összefüggésbe hozható összes tanút, valamint beszerezte a szükséges szakértői véleményeket. A nyomozást a rendőrök befejezték, és az ügyet a mai nappal vádemelési javaslattal megküldték a Fejér Megyei Főügyészségre.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi

AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA

Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.

2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi

A fejlesztés újabb állomása

Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét

2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi

Élsportolók jártak a Dózsa iskolában

Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.

2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi

Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége

Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.